Call of Duty

Megjöttek a nerfek, de úgy tűnik közel sem lesz elegendő! | Warzone & Cold War


Megjött a nerf, de változás szinte semmi...

A Season 1-nal szó szerint berobbantak a Cold War fegyverei a Warzone-ba, melyek közül is a DMR 14, a MAC-10, a Type 63 és a Diamatti uralták le teljesen a játék metáját. A Raven Software már jó ideje megígérte a fegyverek gyengítését, melyek végre a tegnap este folyamán meg is érkeztek, viszont nem teljesen váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A fegyverek bizonyos aspektusaikban valóban gyengültek, de közel sem annyit, amennyit kellene, más tulajdonságaikon konkrétan még javultak is.

r/Warzone - Thanks Warzone

A DMR és a Type által bekapott fejlövés már közel nem olyan halálos mint a frissítés előtt, cserébe viszont sokkal pontosabban lőhetünk velük. A MAC sebzésein is csökkentettek, a változás viszont itt már nem lesz olyan “látványos”, mint az előzőek esetében, így továbbra is marad a meta SMG királya. A dual-Diamatti szórásán is változtattak, ami sörétest kiváltandó épületeken belül ezek után is ugyanúgy tényező maradhat, távolabbra viszont – elviekben – már nem olyan hatékony mint ezelőtt.

Mindez azért érdekes, mert a Raven elmondása szerint a fegyverek szórásán is nerfeltek, a gyakorlat viszont azt bizonyítja, hogy a patch után még jobb is velük lőni, mint előtte.

Some nerf let me tell ya from CODWarzone

Megváltozik a Cold War és a Warzone playlist update-ek menetrendje!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva