BoardGame

A kínai korrupció játéka – megérkezett a Gùgōng


Alig vagyunk túl január legelején, máris négy nagy címnek örülhetnek a hazai társasjátékosok, köztük egy jelent meg ténylegesen is.

2020 utolsó nagy és 2021 egyik első nagy megjelenésbejelentése ugyanúgy a Delta Visiontől jön, mint az évváltás első – és talán egyetlen – konkrét megjelenése. A tavalyi év utolsó bejelentéséről már írtunk január 4-én, mikor a Barrage magyar kiadásáról (egyben a Homályrév folytatásáról) cikkeztünk.

Aztán a Delta bejelentette a Barrage (aminek magyarul a Duzzasztómű címet sikerült adni) kiegészítőjét, A Leeghwater-projektet, mely az alapjátékkal lesz együtt előrendelhető, mint írják, hamarosan. Az, hogy a tényleges megjelenés mikor várható, továbbra sincs információ.

Az új év első nagy megjelenéshíre pedig a Gùgōng, mely a középkori Kínában, vagyis pontosabban 1570-ben (ami igazából már az újkor) játszódik. A hatalmas országban ekkor a Ming-dinasztia uralkodik, konkrétan Lung-csing császár. Aki mindenképp szeretné felszámolni a korrupciót, ami alapjaiban fenyegeti a birodalmat, ám a pekingi Tiltott Város (ennek eredeti neve a Gùgōng) tisztviselői egy lépéssel előrébb járnak: új módszerük az ajándékok cserélgetése, amivel nyilván igazából megvesztegetik őket.

Nos, a játékban egy ilyen agyafúrt tisztségviselőt alakítunk, keresztül-kasul kell utazni Kínát, adót kell szedni, drágaköveket gyűjteni, intrikálni, és mindezzel a legnagyobb befolyásra szert tenni. Az egyedül, de akár öten is játszható játék a Board Game Geeken előkelő pozíciót foglal el, komplexitása is jelentősnek mondható (3.05), nemzetközi megjelenése évében, 2018-ban pedig többszörös jelölt volt a Golden Geeken is.

 

 

Magyar fejlesztők:

“Mikor érzed úgy, hogy teljesen készen áll a kiadásra?” – interjú a Pro Cycling fejlesztőivel

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva