Counter Strike

A legjobb CS:GO játékosok 2020-ban: ropz (7)


Sorozatban harmadjára kerül a listára, ráadásul ismét javított korábbi helyezésén!

A 2018-es esztendőben éppen hogy csak elcsípte a listát egy tizenkilencedik helyezéssel, majd a következő évben már a legjobb tízbe is befért, ezúttal pedig újabb három pozíciót javított. A hetedik helyezett: Robin “ropz” Kool.

Előző cikkünk szereplőjéhez, EliGE-hez hasonlóan, ropz esetében sem volt egyszerű kiválogatni a legfőbb érdekességeket, hiszen jó néhány mutatóban a legjobbak közé verekedte magát. Harmadik legtöbb körönkénti fejlövés (0.41), harmadik legtöbb körönkénti multi-kill (19.8%) és negyedik legjobb összesített K/D különbség (+604), csak hogy néhányat kiemeljünk.

Ezenkívül negyedik lett a körönkénti killek (0.78) és a 1.00-es rating felett zárt pályák (75.6%) tekintetében, de az összesített ratingjére (1.17), a nagyversenyek rájátszásában nyújtott teljesítményére (1.21 rating) és a körönkénti átlagsebzésére (80.9) sem lehetett panasz.

Csapatával, a mouz-zal három tornán is döntőbe jutottak, amelyek közül egyet tudtak behúzni, mégpedig a februári, még LAN-on lejátszott Ice Challenge versenyét. A 21 éves észt játékost négyszer is beválogatták az aktuális események legjobbjai közé, s bár MVP-t nem szerzett, de a csapat legjobb versenyeiből mindig alaposan kivette a részét.

A mousesports 2020-ban összesen tizenkét nagyobb versenyen vett részt és ropz ezek során csak egyszer, az esztendőt lezáró BLAST Fall Finals során zárt negatív ratinggel. Legjobban az EPL Season 12 EU alatt teljesített, ahol 1.22-es értékelésig jutott.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva