Gaming

Megjelenési dátumot és demót is kapott a Resident Evil: Village!


Megjelenési dátum és demó!

Tegnap este a Capcom egy izgalmas műsor keretein belül értekezett a Resident Evil sorozatról, amely idén ünnepli a 25. születésnapját. E nemes alkalomból többek között bejelentették a The Division 2 x Resident Evil crossovert, illetve lerántották végre a leplet a Village megjelenési dátumáról is, ami szintén tartogatott egy-két meglepetést.

A sorozat nyolcadik része 2021. május 7-én érkezik majd PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X|S-re, illetve a régi konzolokra, PS4-re és Xbox One-ra is!

Azt ugyan nem tudni, hogy milyen kompromisszumokkal kell számolniuk azoknak, akik a régebbi generáción vágnának bele a kalandba, de remélhetőleg nem esnek a CD Projekt Red hibájába és a következő hetekben megfelelően prezentálják majd azt is.

Külön meglepetés, hogy az esemény után azonnal elérhetővé vált az első demó is, a The Maiden, ami leginkább fejtörőkre épül mintsem az akcióra, arról viszont már most, első kézből győződhetünk meg, hogy az új konzolok leggyönyörűbb játéka lesz. A demó kizárólag PlayStation 5-ön érhető el és csupán 4GB-ot foglal, de nem kizárt, hogy a megjelenés előtt egy másik is érkezik majd a többi platformra.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva