Counter Strike

A Liquid és a NAVI is könnyedén nyert, két csapatnak pedig búcsút intettünk! – BLAST Premier Global Finals 4. nap


A tegnapi napon nem szökkent az egekbe a pulzusunk.

Kedden elstartolt a BLAST Premier Global Finals, ezzel együtt pedig a magyar nyelvű közvetítés is. Az egymillió dollár összdíjazású verseny a negyedik napon – az eddigiekhez mérten – kevés izgalmat tartogatott, mindkét esélyes két pályás győzelmet aratott.

Liquid – Evil Geniuses: A stanislaw-vezette EG ismételten Infernót választotta, ami egyszer már az Astralis ellen is bejött. A pálya a Liquid ellen is szoros lett, ám végül FalleN-ék örülhettek, hiszen csak hatot védtek, de a második félidőben tízet sikerült támadniuk. Jöhetett Dust2, amelynek az elején NAF néhány körön belül két ACE-t is bemutatott – ez nem volt túl jó előjel az EG számára. A Liquid 10:5-ös vezetéssel fordult, s végül 16:8-ra könnyedén meg is nyerte a pályát, ezzel pedig 2:0-ra a mérkőzést is.

Az Evil Geniuses – Liquid mérkőzés összesített statisztikái (HLTV).

A szombati menetrend:

  • 16:30 – Astralis vs. Vitality (BO3, felső ági döntő)
  • ~19:30 – Natus Vincere vs. Liquid (BO3, alsó ági döntő)

Natus Vincere – G2: A játék képe nagyban hasonlított az első találkozón látottakhoz: ismételten egy 2:0-ás győzelem, újfent nagyon sima pályákkal. Train-en kezdtek a felek, ahol a Natus Vincere 11:4-es T-oldallal prezentálta, hogy ők ezen a meccsen mielőbb szeretnének túllenni. A vége 16:6 lett, majd jött egy hasonlóan egyszerű Mirage (16:8), így végül s1mple és csapata bejutott az alsó ági döntőbe, míg a G2 – az első összecsapás veszteséhez, az EG-hez hasonlóan – az 5-6. helyen zárt, ezzel jutalmuk 20-20 ezer dollár lett.

A Natus Vincere – G2 mérkőzés összesített statisztikái (HLTV).

A BLAST Premier Global Finals a mai napon tovább folytatódik, érkezik a felső ági döntő és az alsó ági finálé! Gyűjtsétek a pontokat, használjátok ki a webshop kedvezményeket és élvezzétek a közvetítést! Találkozunk 16 órakor, sok szeretettel várunk mindenkit!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva