Gaming

Megérkezett az 1.1-es patch, a Cyberpunk 2077 eddigi legnagyobb frissítése!


Megérkezett az eddigi legméretesebb javítás a Cyberpunk-hoz!

Ahogyan a CD Projekt Red korábban és annak alapítója Marcin Iwiński mostanság ígérte, megérkezett a Cyberpunk 2077 eddigi legnagyobb javítása, az 1.1-es patch. A letöltendő fájl méretéből (16 GB – platformonként + -) sejthetjük, hogy nem csak hibajavításokat sikerült beleszuszakolni, melyet megerősít a patch notes is, ami szerint

sokat javult a játék stabilitása, így az eddigieknél várhatóan kevesebbszer majd omlik össze, de dolgoztak a járműforgalmon, a mesterséges intelligencián, pár effekten, a környezet rombolhatóságán is.

Természetesen ezúttal is irdatlan mennyiségű bugot gyomláltak ki, a sort pedig pár platform specifikus javítással zárták. Ezek leginkább a konzolos játékosok számára lesz érdekes; az alap PS4 összeomlásai mellett optimalizáltak a PS4 Pro és a PS5 verziókon is, míg Xboxokon a memóriahasználaton dolgoztak a legtöbbet.

A következő hetekben, hónapokban még több frissítéssel számolhatunk, melyek remélhetőleg – ha számottevően nem is de – észrevehetően javítanak majd a last-gen kiadások állapotán. Ha pedig érdekel, hogy a gyakorlatban mennyit változott az 1.1 patch után a játék, akkor az alábbi videókban konzolspecifikusan is megnézheted:

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva