BoardGame

Sorozat lesz a Rizikóból, de úgy tűnik, a Cluedóból, sőt a Monopolyból is


Kell ez nekünk?

A Variety hozta a hírt, amit nem biztos, hogy akartunk hallani. A Rizikó kicsit is komolyabb társasjátékos berkekben manapság már nem annyira számít menőnek, sőt kábé egy polcon tartják a Monopolyval.

A játékot a Kártyavár (House of Cards) című nagy sikerű sorozat alkotója, Beau Willimon viszi filmre, aki most még az egyre határozottabban feltörekvő Hulu stream-szolgáltató The First című drámáján dolgozik. Állítólag imádja a Rizikót, ezért is tartják ideális jelöltnek a feladatra.

A produkciót az Eone jegyzi, amit tavalyelőtt vett meg a Hasbro, a Rizikó nemzetközi kiadója. Úgy tűnik, a felvásárlás egy nagy terv kezdete, aminek keretében a Dungeons and Dragonsból, a Monopolyból és a Cluedóból is lesz filmszéria. Annál is inkább komolynak tűnnek a Hasbro szándékai, mert a streaming-piac vezető cégétől, az HBO-tól igazoltak szakembert tavaly májusban. Michael Lombardo lett az Eone tévés stratégiájáért felelős elnöke, aki előtte az HBO programigazgatója volt.

A Rizikó eredeti címe egyébként La Conquête du Monde, vagyis a A világ elfoglalása, és épp egy filmrendező, a francia Albert Lamorisse műve, még 1957-ből.

 

 

Folytatódott a Társasjáték-fejlesztők Klubja:

Így játszhatsz bármilyen társassal online

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva