Counter Strike

A Natus Vincere lett a BLAST Premier Global Finals bajnoka, 600 ezer dollár ütötte a markukat!


Ugyan a nyitómeccsen kikaptak, de alsó ágról végigverték a teljes mezőnyt.

Múlt héten kedden indult útjára a BLAST Premier Global Finals, amely tegnap a Natus Vincere győzelmével ért véget. Az idei év első nagyszabású versenyén egymillió dollárt osztottak szét a csapatok között, amelyből az első helyen záró CIS-csapat egy hatalmas, 600 ezer dolláros szeletet kapott. A hat napon át tartó eseményt a Metabro stábja magyar nyelven végig élőben közvetítette, mégpedig hatalmas érdeklődés mellett, hiszen az adásokat átlagosan 800-1200 ember követte.

A versenyen debütált “A nap jelenete”, melynek keretén belül a nézők közösen szavazhatták meg az adott nap legszebb megmozdulását. Összegezzük, hogy kik részesültek ebben az elismerésben:

  • Kedd: NiKo (G2 vs. FURIA – Nuke)
  • Szerda: FalleN (NAVI vs. Liquid – Nuke)
  • Csütörtök: ZywOo (Vitality vs. Liquid – Nuke)
  • Péntek: FalleN (Liquid vs. EG – Inferno)
  • Szombat: device (Astralis vs. Vitality – Overpass)
  • Vasárnap: B1T (Astralis vs. NAVI – Inferno)

Natus Vincere – Vitality: Utólag kijelenthetjük, hogy ez volt az a mérkőzés, ami leginkább beillett egy nagydöntőnek. A csapatok három szoros pályát, köztük egy hosszabbítást és összességében kilencven kört játszottak, úgyhogy nem igazán panaszkodhattunk. A felek a Natus Vincere választásán, Nuke-on kezdtek, ahol Boombl4 és csapata ugyan betámadott nyolc kört, de a CT oldaluk nagyon gyengén indult. Olyannyira, hogy a játékrész derekáig egy kört tudtak megnyerni, így a Vitality 15-8-nál hat map-ponttal rendelkezett. Innentől viszont beindult a NAVI-gépezet, mindenki beindult (20 frag alatt nem is zárt tőlük senki), míg a túloldalon leginkább csak ZywOo tanúsított ellenállást (15-15). Lehengerlő játékát a CIS-csapat a hosszabbításban is folytatta, így végül 19-17-re megnyerték az első pályát.

A Natus Vincere – Vitality találkozó összesített statisztikái (HLTV).

Nagyon hasonlóan alakult a második map, Overpass is, ahol a csapatok az első félidőben fej-fej mellett haladtak, ám a második játékrészben ezúttal a Vitality tudott elhúzni egy kicsit. A NAVI 9-11-nél még behúzott zsinórban három kört, de a végére megint kijött a lépés a CT-oldalon levő csapatnak: a Vitality 16-12-re behúzta a saját választását. Jöhetett a decider map, Dust2, ahol a kezdés megint a franciáknak jött ki jobban (4-0), de utána gyakorlatilag kört sem tudtak nyerni. A félidőben 10:5-tel fordultak s1mple-ék, s bár az iskolaköröket – milyen meglepő – ismételten elhozta az apEX-vezette Vitality, utána esélyt sem hagyott nekik ellenfelük: 13-8, majd 15-9, a vége pedig 16-10. Ezzel a Vitality a harmadik helyen búcsúzott, a NAVI pedig bejutott a fináléba.

Astralis – Natus Vincere: Bár a dánok specialistái a döntőknek, ezúttal éppen rajtuk múlt, hogy nem kaptunk izgalmas párharcot a fináléban. Már Nuke-on, a NAVI választásán is látszott, hogy nagyon magabiztosan játszanak electronic-ék, amit az is nagyban elősegített, hogy egy győztes meccsből érkeztek és sikerre éhesek. Bár az Astralis Nuke-os győzelmi aránya sokat kopott az elmúlt két év folyamán, azért néha a dánok is megmutatták, hogy nem ismeretlen terep számukra. Összességében azonban elmondható, hogy a Natus Vincere át tudta menteni a korábbi találkozókon mutatott formáját, így továbbra is kiválóan funkcionáltak, mind egyénileg, mind pedig csapatként. És ha már egyéni teljesítmények: csak az első pályán láthattunk egy s1mple-féle 1v3-at, egy Boombl4 1v2-őt, továbbá egy flamie négyest a második pisztolykörben – csak hogy a legszebbeket emeljük ki. A vége 16-12 lett, így a CIS-alakulat egy pályára volt a végső győzelemtől.

Az Astralis – Natus Vincere nagydöntő statisztikái (HLTV).

Bár a második pálya volt az Astralis választása, ez a mutatott játékon meg sem látszott: a dán csapat úgy kapott ki Infernón, hogy még csak a vezetést sem szerezték meg egyszer sem. Az első félidő feléig többször is kialakult döntetlen állás (2-2, 3-3, 4-4), de onnantól végig a Natus Vincere dominált, gyakorlatilag úgy játszották szét ellenfelüket, ahogy akarták. Félidőben 10:5-tel fordultak, ami még visszahozhatónak is tűnhet, de a NAVI terror oldala meghozta gla1ve-ék számára a feketelevest, ugyanis az Astralis egyetlen kört sem tudott bevédeni. A végeredmény így 16:5 lett, a pályák tekintetében pedig 2:0, azaz a Natus Vincere megnyerte a döntőt és ezzel az egész versenyt is. Jutalmuk 600 ezer dollár lett, míg a dánok 200 ezer dollárral kellett, hogy beérjék. A NAVI győzelme, mind a mérkőzésen, mind pedig az eseményen teljesen megérdemeltnek hathat: bár a nyitómeccsen kikaptak, de alsó ágon végigvertek mindenkit, tették mindezt kiváló egyéni teljesítményekkel és csapatjátékkal. A 2021-es esztendő első nagyversenyét ezzel Boombl4 és csapata tudta behúzni, míg a legértékesebb játékos (MVP) címet s1mple kapta, aki legalább ezzel is egy kicsit feledteti a 2020-as HLTV ranglistán szerzett második helyét.

A BLAST Premier Global Finals ezzel véget ért: köszönjük, hogy velünk tartottatok, továbbá köszönjük a Leet támogatását a verseny egészére. További tartalmakért kövessetek minket a közösségi portálokon (Facebook, Instagram), illetve Twitch csatornánkon! Találkozunk február 4-én, a BLAST Premier Spring kezdetekor!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva