Gaming

Megjelenési dátumot kapott végre a Biomutant!


Pedig már majdnem megfeledkeztünk róla!

A 2017-es bejelentését követően sokáig óriási csend övezte az utóbbi idők egyik legígéretesebbnek tűnő akció-szerepjátékát, a Biomutant-ot, amit sokan már annak tudtak be, hogy hamarosan kaszát kap a projekt. Számos halasztást követően ma viszont megjelenési dátumot kapott és bizony nem kell már sokat várnunk rá, a fejlesztők ugyanis azt ígérik,

hogy május 25-én PlayStation 4-en, Xbox One-on és PC-n fejest ugorhatunk a kis mutánsállatunk bőrébe. 

A fejlesztésért nem mellesleg a Just Cause sorozatról is ismert Avalanche Studios-tól pár éve távozó, majd új csapatba verbuválódó Experiment 101 felel, akiknek ez lesz az első saját címük, így a vállukra is extra súly nehezedik. A játékból sajnos rég láthattunk bármit is – legutóbb a 2020-as Gamescomon egy rövidke előzetest -, így a megjelenés előtt még egészen biztosan hallunk majd róla egy s mást. Ha pedig igazak a pletykák, akkor valóban egy remek alkotáshoz lesz majd szerencsénk, amiben kiváltképpen testre szabható lesz majd a karakterünk és játékstílusunk.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva