Nem sikerült kiharcolni a Challengers főtáblát.
Ahogy arról egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, a magyarok ezúttal is szép számmal képviseltették magukat a VCT aktuális kvalifikációján. A nemrégiben elstartoló Stage 2-es selejtezősorozathoz az európai régióban két Challengers torna tartozik, melyekből az elsőre lehetett bejutni a napokban rendezett megmérettetésen.
A keddtől csütörtökig tartó nyílt kvalifikáción összesen 324 csapat vett részt, köztük 12 magyar együttessel. Legtöbben a második és a harmadik körben búcsúztak a tornától, viszont az iPon Team Horizon Reapers a negyedik, a HEET pedig egészen az ötödik körig jutott.
A HEET-ről legutóbb éppen tegnap írtunk, hiszen történtek változások a VALORANT felállásban, illetve egy PUBG csapatot is szerződtettek. Barcode és csapata az ötödik körben, azaz a top 32-ben, a Giants Gaming-et kapta ellenfélül, amelytől 2:0-ás vereséget (13:6, 13:5) szenvedtek. Győzelem esetén az az Acend jelentette volna a továbbjutás előtti utolsó próbatételt, amely nemrégiben megnyerte az 150 ezer dolláros Stage 1 Masters versenyt.
A Challengers 2 nyílt kvalifikációjára április 10 és április 12 között kerül sor, bízzunk benne, hogy az még eredményesebben zárul majd!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!