Counter Strike

Megbundázott CS:GO meccsek Észak-Amerikában – Az FBI bevonásával zajlik a nyomozás


Azt gondolnánk, hogy áprilisi tréfa, pedig nem.

Az Esport Integritásáért Felelős Bizottság (ESIC) a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködve igyekszik felgöngyölíteni a megbundázott CS:GO meccsekkel kapcsolatos szálakat Észak-Amerikában – árulta el Ian Smith, az ESIC biztosa.

A szervezet szeptemberben jelentette be, hogy egyszerre tizenöt nyomozás is folyamatban van, amelyek mindegyike az észak-amerikai ESEA MDL botrányai köré összpontosul. Megdöbbentő, de a bűnözés ezen formája olyannyira elharapózott az amerikaiaknál, hogy már az FBI-t is be kellett vonni.

Az ESIC biztosával egy CS:GO tartalomgyártó, slash32 készített interjút, amelyben Ian Smith elárulta, hogy “az észak-amerikai MDL-ben már hosszú ideje szervezetten meccsfixálás zajlott, amelyért egy kisebb csoport volt felelős, viszont az ahhoz köthető játékosok annál inkább meghatározóak.”

Hozzátette, hogy “az FBI nemrégiben egy hagyományos sporthoz fűződő bundabotránnyal is foglalkozott, de még tapasztalatlanok ezen a téren, hiszen Amerikában hosszú évtizedekig nem is lehetett sportfogadásokat kötni.” Januárban az ESIC harmincöt játékost tiltott el különböző hosszúságú időre, miután felgöngyölítettek egy ausztrál eseményeket érintő meccsfixálás-sorozatot.

Kíváncsian várjuk, hogy ennek mi lesz a vége!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva