Valorant

Elképesztő mérföldkő: a Vision Strikers VALORANT csapata zsinórban 100 győzelemnél jár!


A dél-koreai csapat eddig még nem talált legyőzőre.

Óriási eredményt ért el a Vision Strikers nevű VALORANT csapat, amely a napokban a századik mérkőzését is lejátszotta, mindezt úgy, hogy eddig még egyetlen vereséget sem kellett elkönyvelniük.

A dél-koreai együttest az egykori MVP PK felállása alkotja, a csapattagok korábban egyaránt CS:GO-val foglalkoztak. A megjelenését követően azonnal VALORANT-ra váltottak, majd június elején kerültek a Vision Strikers szervezetéhez, a line-up pedig azóta is változatlan. A csapat felállása a következő:

  • Min-soo “glow” Kim
  • Gu-Tak “stax” Kim
  • Min “Rb” Gu-Sang
  • Seung-won “k1Ng” Lee
  • Gi-Seok “Zest” Kim
  • Seon-ho “termi” Pyeon (edző)
  • Soon-woo “Argency” Kwon (másodedző)

Eredményeik között megtaláljuk többek között a First Strike Korea és az AWEM EXTREME MASTERS végső győzelmét, de első helyen zárták a VCT Stage 1 dél-koreai eseményének első és második Challengers tornáját, illetve a Masters versenyt is.

Ehhez hasonló teljesítményére az esport csapatok közül csak a Ninjas in Pyjamas volt képes, a svéd CS:GO csapat 2012-ben egyhuzamban 85 LAN mérkőzést nyert meg. A Vision Strikers eddigi összes sikerét online körülmények között aratta, így kérdéses, hogy mi várható majd az offline versenyeken.

Ettől függetlenül nagy gratulációt érdemel a dél-koreai csapat és kíváncsian várjuk, hogy mit alkotnak majd az első helyszíni versenyen, ami májusban lesz, Izland fővárosában!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva