Counter Strike

Az új ötödik sem segített – A Budapest Five búcsúzik az EDC harmadik szezonjától


A TPT ellen könnyedén győztek, de a törököktől kétszer is kikaptak, így útjuk most véget ér.

Nemrég lett vége a Budapest Five és a török Sangal összecsapásának, amely az EDC 3 D-csoportjának második helyéről döntött. A Digital Warriors során diadalmaskodó magyar csapat nem igazán találta az ellenszert, így a Sangal végül meggyőző teljesítménnyel, nehézség nélkül nyerte meg a mérkőzést.

A Budapest Five színeiben mindkét találkozón, azaz a TPT és a Sangal ellen is Kamion játszott bodito helyett. Előbbi próbaidőn csatlakozott a csapathoz, hiszen továbbra is keresik a megfelelő ötödik játékost.

Az Eden Esports és a fantasyexpo által szervezett European Development Championship első szezonja még tavaly decemberben indult útjára, ahol a Budapest Five végül a legjobb nyolc között zárt, akkor a portugál sAw is csak szoros meccsen, 2:1-re tudta legyőzni torzsiékat.

A második szezonra már idén februárban került sor, amikor a magyar csapat ismét bejutott a rájátszásba, ezúttal a későbbi döntős Movistar Riders állta útjukat. Az esemény harmadik felvonásra április 7-én startolt el, de a D-csoportban szereplő Budapest Five csak pénteken csatlakozott be a küzdelmekbe.

A decider mérkőzés összesített statisztikái. (Kép: HLTV)

A magyarok eredményei a versenyen:

  • Sangal 16:13 Budapest Five (BO1 – Train)
  • Budapest Five 2:0 TPT (BO3 – Vertigo, Mirage)
  • Sangal 2:0 Budapest Five (BO3 – Train, Dust2)

Coolio és csapata ezzel a harmadik helyen zárta a D-jelű csoportot, így két sikeres állomást követően, ezúttal nem sikerült bejutniuk a rájátszásba. A Budapest Five következő megmérettetése az Y-Games Pro Series lesz, ahol ismételten meghívottként szerepelnek majd.

Sok sikert kívánunk a továbbiakban!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva