Elnézve a felhozatalt, a magyar csapat még akár a végső győzelemre is esélyes lehet.
Nincsen üresjárat a Budapest Five háza táján, hiszen a magyar srácok az elmúlt napokban megnyerték a Digital Warriors LAN versenyét, továbbá részt vettek az EDC harmadik felvonásán és az IEM XVI Summer nyílt kvalifikációján is.
Ezúttal egy meghívásról számolhatunk be, ugyanis a Budapest Five is ott lesz a 37 ezer dollár összdíjazású Y-Games PRO Series versenysorozaton, ami április közepétől egészen szeptember közepéig tart.
Az eseményre tizenkét csapat kapott meghívást, köztük nyolc szlovák/cseh együttes, illetve egy-egy magyar, ukrán, lengyel és német összeállítás. A csapatok egy közös csoportban szerepelnek, ahol round-robin rendszert alkalmaznak, azaz mindenki játszik mindenkivel, mégpedig BO2 formátumban.
A legjobb nyolc együttes bejut az egyenes ági rájátszásba, ahol a csoportkörben elért eredmények alapján kapnak majd kiemelést. Ezenfelül az elődöntőig jutó csapatok egy másik versenyre, a Majstrovstvá SR-re is kvalifikálják magukat, amit az októberi Nitra Motor Show keretein belül rendeznek majd meg.
Pénzdíjazásban mindenki, még az utolsó helyen záró csapat is részesül, az alábbi módon:
- 1. helyezett – 6000 euró
- 2. helyezett – 3000 euró
- 3. helyezett – 2000 euró
- 4. helyezett – 1750 euró
- 5-8. helyezettek – 1500 euró
- 9-12. helyezettek – 1000 euró
Az Y-Games PRO Series április 16-án indult útjára, de a Budapest Five csak április 26-án játszik először, mégpedig az eSuba Youngsters ellen. A szezon első része júniusig tart, a második fele pedig szeptemberben ér véget, így a rájátszásra már csak ősszel kerül sor. Bízzunk benne, hogy hazánk fiai minél jobban szerepelnek majd!
A Budapest Five csapatának sok sikert kívánunk!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!