Counter Strike

Bombameglepetés – Device nindzsa lett, öt év után lelép az Astralis-tól!


Megint április elseje van vagy csak káprázik a szemünk? Valaki csípjen meg bennünket, hogy biztosan nem álmodunk.

Alig negyed órája egy egészen elképesztő hír látott napvilágot, miután az Astralis szupersztárja, Nicolai “device” Reedtz úgy döntött, hogy elhagyja a dán szervezetet és a Ninjas in Pyjamas csapatában folytatja.

Az átigazolás valósággal lesokkolta a CS:GO világát, hiszen egy olyan játékosról van szó, aki világéletében dánokkal játszott együtt, most pedig hirtelen átnyargalt egy teljes svéd felállásba. Arról nem is beszélve, hogy device mindent egykori csapattársaival ért el, az Astralis színeiben – többek között – négy Major-győzelemig jutott.

A 25 éves dán játékos hároméves szerződést írt alá a NIP-nél és az aktív felállásban nawwk-ot váltja, aki ezzel együtt átigazolási listára is került a szervezetnél. Device a kezdetektől ott volt a 2016 januárjában alapított Astralis-ban és hatalmas szerepet vállalt a csapat 2018-tól 2020-ig tartó dominanciájában.

A képen minden idők egyik, ha nem a legerősebb felállása. Ennek most vége.

Az “Astralis-éra” során a dán alakulat zsinórban három Major tornát nyert meg, így a 2017-es ELEAGUE Atlanta trófeával együtt, összesen négy alkalommal is diadalmaskodni tudtak. Persze ne feledkezzünk meg a többi csapatsikerről, illetve device egyéni érdemeiről sem, hiszen ezekből sincs hiány.

Az Astralis összesen 19-szer diadalmaskodott és ezek még csak a LAN események!

Ezekről a versenyekről van szó, éves lebontásban:

  • 2016: ECS S2
  • 2017: ELEAGUE Major, IEM Katowice
  • 2018: DreamHack Masters Marseille, ESL Pro League S7, ECS S5, ELEAGUE Premier, FACEIT Major, BLAST Pro Istanbul, IEM Chicago, ECS S6, ESL Pro League S8, BLAST Pro Lisbon
  • 2019: IEM Katowice, BLAST Pro Sao Paulo, StarLadder Berlin, IEM Beijing, ECS S8, BLAST Pro Global Final

Itt pedig device legfontosabb egyéni eredményeit láthatjátok:

  • Legtöbb MVP: 18x (ebből kétszer Major MVP)
  • Legtöbb MVP egy évben: 7x (2018)
  • 7x HLTV Top 20
  • 5x HLTV Top 3
  • Forbes 30 Under 30 (Európa, Sportok és Játékok, 2020)

Mindez azt is jelenti, hogy megborul a dánok legendás ötöse: device, dupreeh, Xyp9x, gla1ve és Magisk már több mint három éve, 2018 februárja óta játszott együtt. Ha pedig Magisk nélkül vesszük a többieket, akkor öt esztendőről beszélünk, míg a device-dupreeh-Xy9px trió összesen már hét és fél éve mindig csak ugyanabban a csapatban szerepelt.

A NIP felállása a következőre módosul:

Denmark Nicolai “⁠device⁠ Reedtz
Sweden Fredrik “⁠REZ⁠ Sterner
Sweden Nicolas “⁠Plopski⁠ Gonzalez Zamora
Sweden Hampus “⁠hampus⁠ Poser
Sweden Erik “⁠ztr⁠ Gustafsson
Sweden Björn “⁠THREAT⁠ Pers (edző)
Sweden Frederik “⁠JAEGARN⁠ Andersson (segédedző)
Sweden Tim “⁠nawwk⁠ Jonasson (átigazolási listán)

Ti mit szóltok device átigazolásához? Írjátok meg kommentben!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva