Counter Strike

“Ennyi pénzért szinte ingyen volt” – Device átigazolásának részletei és utózöngéi


Mennyibe került, miért váltott és hogyan reagált a közösség? Íme minden információ, egy helyen összegyűjtve.

Néhány nappal ezelőtt mi is beszámoltunk a CS:GO történetének egyik legnagyobb visszhangot kiváltó átigazolásáról. Természetesen device-ról van szó, aki öt esztendőt követően otthagyta az Astralis csapatát és a Ninjas in Pyjamas-hoz szerződött.

A dán játékos váltásáról szóló hír bombaként robbant, ami a profikat és az amatőröket egyaránt meglepte. A sztori még a CS:GO világán kívül is rendkívülinek bizonyult, hiszen mégiscsak az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb esportolóról van szó.

Az alábbiakban összeszedtük az átigazolással kapcsolatos információkat, érdekességeket, emellett a közösség reakcióiból is szemléztünk.

Kivásárlási ár

A Dust2.dk információi szerint, device hozzávetőlegesen egymillió dollárba került, tehát az ára nagyjából megegyezik azzal, amennyit például a FaZe fizetett coldzera játékjogáért. Ez elsőre nem tűnhet soknak, de ne felejtsük el, hogy device szerződése decemberig tartott, utána pedig ingyenesen távozhatott volna.

Ezenfelül device az Astralis egyik alapítótagja, a szervezet elképesztően sokat köszönhet neki, ebből kifolyólag pedig valószínűleg nem akartak zűrzavaros körülmények között elválni és az ár szempontjából is egy arany középutat kerestek.

A váltás okai

“A tavalyi, járvány által sújtott év nagyon nehéznek bizonyult számomra. Kifejezetten nehéz volt, hogy nem mehettem Dániába, távol kellett maradnom a szervezettől, a csapattársaktól. Úgy éreztem, hogy szükségem van a változásra, persze nemcsak a távolság, hanem az új kihívások és lehetőségek miatt is.” – nyilatkozta a négyszeres Major-győztes dán játékos.

Egyébként device már négy éve Svédországban él a barátnőjével, ráadásul folyékonyan beszél svédül, így nem lesz nehéz megszoknia a környezetet és valószínűleg az új csapatba való beilleszkedés sem fog sokáig tartani.

Reakciók

A legendás dán duó másik tagja, akivel közel nyolc évig játszott együtt, Peter “dupreeh” Rasmussen:

Csapattársa és barátja, a korszakalkotó irányító, Lukas “gla1ve” Rossander:

Az Astralis “hatodik embere”, az edzőmágus, Danny “zonic” Sorensen:

A NAVI szupersztárja, minden idők egyik legjobb játékosa, Aleksandr “s1mple” Kostyliev:

Egyébként s1mple már előre szólt, hogy le fog minket sokkolni egy Astralis-szal kapcsolatos történés:

s1mple during his IRL stream: "We lost only 5 praccs out of 30 with b1t, he is playing good. Also, I was shocked seeing Astralis lineup for the pracc, can’t tell anything else, you’ll be also shocked, I promise" from GlobalOffensive

A megmondóember, aki sosem rejti véka alá a véleményét, Duncan “Thorin” Shields:

A népszerű kommentátor és közönségkedvenc, Anders Blume:

Az egyik legmegbízhatóbb informátor, a francia újságíró, Guillaume “neL” Rathier:

Egymillió dollár device-ért? Ennyi pénzért szinte ingyen volt!

Na és ti mit gondoltok device átigazolásáról? Írjátok meg kommentben!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva