Gaming

Ne felejtsétek: hétvégén érkezik a 17 millió forintos Magyar Esport Bajnokság első fordulója


Mind a négy játékban elindulnak a selejtezők, amelyekre még most sem késő nevezni!

Hétvégén útjára indul a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség (NGES) által szervezett, 17 millió forint összdíjazású Magyar Esport Bajnokság. Szombaton CS:GO és FIFA, vasárnap pedig LoL és VALORANT kerül terítékre, úgyhogy bőven lesz miből válogatni!

Általános információk

A versenyek 2021. május 8-tól egészen július végéig tartanak, összesen tehát több mint két hónapon keresztül folynak majd a küzdelmek.

A csapatversenyeken játékonként három nyílt selejtező lesz, amelyek mindegyikéről egy csapat jut tovább. Hozzájuk csatlakoznak meghívottként a tavalyi Magyar Esport Bajnok csapatok, így alakul ki a bajnokság végső mezőnye, Final Four rendszerben.

Összesen 17 millió forintot lehet majd nyerni: az összdíjazás CS:GO-ban, VALORANT-ban és LoL-ban egyaránt öt millió forint, míg a FIFA 21 esetében másfél millió forint.

Ezenfelül félmillió forintos különdíjban részesül az az esport szervezet, amely a legsikeresebbnek bizonyul csapataival a Magyar Esport Bajnokság során.

Időpontok

Az első versenyhétvége felállása a következő:

  • FIFA 21 – május 8. szombat, 10:00 – Első nyílt selejtező
  • CS:GO – május 8. szombat, 14:00 – Első nyílt selejtező
  • LoL – május 9. vasárnap, 10:00 – Első nyílt selejtező
  • VALORANT – május 9. vasárnap, 14:00 – Első nyílt selejtező

Közvetítések

A CS:GO, LoL és VALORANT versenyeket a Leet Esport csatornáján, a FIFA 21 bajnokság mérkőzéseit pedig Molnargabo jóvoltából tudjátok majd figyelemmel kísérni! A legbiztosabb az, ha már most bekövetitek mindkét csatornát, így biztosan nem maradtok le semmiről!

Jelentkezés

Regisztrálni minden játékban az indulás előtti napig lehet, így tehát a FIFA 21 és a CS:GO tornára péntekig, míg a LoL és a VALORANT versenyre szombattal bezárólag várják a jelentkezéseket. A nevezés az eddigiekhez hasonlóan ezúttal is ingyenes, amit az alábbi linkeken tudtok megtenni:

Ha esetleg lemaradtál volna az első kvalifikációról, akkor se ess pánikba, ugyanis minden játékban több selejtezőt is rendeznek. Az ezzel kapcsolatos további információkat megtalálod a jelentkezési felületen, illetve a lentebb található versenyszabályzatokban.

Fontos dokumentumok

A legfrissebb információkért figyeljétek a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség Facebook és Instagram oldalát, illetve érdemes csatlakozni az NGES Discord szerverére is! A versenyekhez sok sikert és jó szórakozást kívánunk!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva