Valorant

Az iPon THR a sírból jött vissza, Tigene és csapata fordított a döntőben – Így alakult a MEB Valorant első kvalifikációja


Egy roppant izgalmas és fordulatos finálét láthattunk, amit végül az iPon THR tudott megnyerni, így őket is láthatjuk majd a Final Four-ban!

Múlt hétvégén került megrendezésre a 17 millió forint összdíjazású Magyar Esport Bajnokság első fordulója, így vasárnap az 5 millió forintos VALORANT első selejtezője is képernyőre került.

Az első kvalifikáción összesen 58 együttes vett részt, köztük számtalan jól ismert szervezet. Íme az elődöntők és a döntő eredményei:

  • iPon Team Horizon Reapers 13-7 Team Plague (BO1, elődöntő)
  • WiLD MultiGaming 13-5 Lenovo Legion Honvéd (BO1, elődöntő)
  • iPon Team Horizon Reapers 2-1 WiLD MultiGaming (BO3, döntő)

Ezzel az iPon Team Horizon Reapers lett a második csapat, amely bejutott a júniusi Final Four tornára, ahol a tavalyi Magyar Esport Bajnok HEET (akkor még need more DM) mellé csatlakoztak. A közel öt óra hosszú adást visszanézhetitek a Leet Esport csatornáján, Doki és insect kommentálásával.

A finálét a WiLD MultiGaming kezdte jobban, meglehetősen simán, 13:5-re nyerték az első pályát, Ascent-et. A második pályára már a THR is összeszedte magát, de Haven-en is 9:11-ről kellett visszajönniük, majd végül 13:10-re felülkerekedtek. A decider pályán, Bind-on ugyanez az eredmény született, így végül a THR 2:1-re megnyerte a találkozót.

A legjobb négy csapat felállásai:

  • iPon Team Horizon Reapers: Tigene, Chadi, Haxtrax, GabsoN, szimpli
  • WiLD MultiGaming: Kwixy, hussaR, arbie, specimen, ikke
  • Lenovo Legion Honvéd: Camper, balage, axon, sebi, skraddy
  • Team Plague: daeroN, ZoTyi, LigHTRoland, dRx, Rokoo

Kíváncsi vagy, hogy te mire lennél képes? Jelentkezz a VALORANT verseny további selejtezőire, amelyről ebben a cikkben mindent megtalálsz!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva