Az alapszakasz utolsó fordulójára holnap este kerül sor. Hajrá srácok!
Nagyjából egy hónapja indult útjára a PLE.GG Valorant Nations Circuit, amelyre többek között a HEET is meghívást kapott. A magyar csapat egyelőre remekül áll, crazyd33R-ék négy győzelemmel és két vereséggel a második helyet foglalják el.
Tegnap nagyon fontos meccset játszottak, hiszen a szintén 3:2-es mérleggel rendelkező Illuminar Gaming volt az ellenfél. A HEET-nél ezúttal specimen játszott V1CE helyett, a találkozót pedig nagyon simán, 2:0-ra (13:4, 13:7) meg tudták nyerni, így pontszámban beérték a PACT-ot és a magyarok csak a rosszabb körkülönbség miatt kerültek a második helyre.
Érdemes megjegyezni, hogy a PACT és a Sampi is kevesebb mérkőzést játszott, viszont ma este éppen egymás ellen kerülnek össze. Kedvező végeredmény esetén a HEET maradik a második helyen, ám az utolsó fordulóban éppen a PACT lesz majd Barcode-ék ellenfele.
A nyolc csapat közül a legjobb kettő egyből az elődöntőben találja magát, míg a 3-6. helyezettek a negyeddöntőben csapnak össze. A verseny összdíjazása 6800 dollár, a rájátszás pedig június 4-én kezdődik.
A HEET csapatának sok sikert kívánunk!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!