Fifa

Véget ért a FIFAe Nations Cup európai selejtezősorozata – A magyar csapat a nyolcadik helyen zárt!


A végén még a svédektől is pontot loptak, de a kiesést már nem tudták elkerülni.

Pénteken írtunk a FIFAe Nations Cup európai selejtezőjének első játéknapjáról, amit a magyar csapat egy vereséggel, két döntetlennel és öt vereséggel zárt. A folytatás sem ígérkezett egyszerűnek, hiszen a második napon Svájc, Szlovákia és a listavezető Svédország várt még rájuk.

GrislyJam bekezdett, hiszen 1:1-et játszott a svéd Oliboli ellen, aki az Mkers színeiben megnyerte a februári FIFAe Club World Cup-ot. Ezt követően Boresz 4:0-ra kikapott a NIP-es Ollelitótól, de matematikailag még így is maradt esély a továbbjutásra.

Az A-csoport végeredménye.

Ehhez az kellett volna, hogy a magyarok mind a négy fennmaradó meccsüket megnyerjék, miközben Norvégia legfeljebb három pontot szerez. Utóbbi oda-vissza elverte Ukrajnát, ezzel minden remény elszállt, de a tisztes helytállásért még küzdhettek a srácok.

Ezt meg is tették, hiszen a szlovákok ellen egy döntetlent, míg a svájciak ellen egy győzelmet is kiharcoltak – előbbit Boresznek, utóbbit GrislyJam-nek köszönhetően. Ezzel Magyarország két győzelemmel, négy döntetlennel és nyolc vereséggel zárta a csoportkört, összesen tíz pontot begyűjtve.

A FIFAe Nations Cup teljes mezőnye.

Hétvégén az európai selejtezősorozat rájátszására is sor került, a házigazda Dánia mellett összesen tizenegy ország képviselheti kontinensünket. A FIFAe Nations Cup augusztus 20-22 között kerül megrendezésre, 24 ország részvételével és 400 ezer dolláros összdíjazással.

Gratulálunk a helytállásért és a srácoknak további sok sikert kívánunk!

Borítókép: DVSC Esport

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva