Counter Strike

A nagycsapat nyerte a békéscsabai házidöntőt – Így alakult a MEB CS:GO harmadik selejtezője


A Békéscsabai E-Sport Egyesület csak az utolsó kvalifikáción, de végül kiharcolta a Final Four részvételt.

Hétvégén rendezték a 17 millió forint összdíjazású Magyar Esport Bajnokság harmadik fordulóját, így vasárnap az 5 millió forintos CS:GO harmadik nyílt kvalifikációja is terítékre került.

harmadik selejtezőn összesen huszonöt csapat vett részt, a döntőt pedig a BEE és a BEE Talents játszottaÍme a végjáték eredményei:

  • BEE 16-9 Illés Akadémia Spirit (BO1, elődöntő)
  • BEE Talents 16-11 WACSANG (BO1, elődöntő)
  • BEE 2-0 BEE Talents (BO3, döntő)

Ezzel a győztes Békéscsabai E-Sport Egyesület lett a negyedik csapat, amely részvételt nyert a júniusi Final Four tornára, ahol a tavalyi Magyar Esport Bajnok Budapest Five, illetve az első két kvalifikációról bejutó Lenovo Legion Honvéd és TuraiFIVE mellé csatlakoztak.

A harmadik selejtező élő közvetítése hét óra hosszúra nyúlt, amit teljes egészében visszanézhettek a Leet Esport csatornáján, mach0 és Zsokker kommentálásával.

A mostani kvalifikációval befejeződött a Magyar Esport Kupa CS:GO versenyének selejtezősorozata, íme a Final Four összetétele:

  • Budapest Five
  • Lenovo Legion Honvéd
  • TuraiFIVE
  • Békéscsabai E-sport Egyesület

Final Four torna június 4-én, pénteken indul útjára, mégpedig double-elimination (felső és alsó ágas) rendszerben, BO3-as mérkőzésekkel. A versenyt a Leet Esport csatornáján továbbra is élőben követhetitek.

Találkozunk jövő héten, sok szeretettel várunk mindenkit!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva