A harmadik kvalifikáció is komoly izgalmakat tartogatott, ismét egy három pályás finálét láthattunk.
Hétvégén rendezték a 17 millió forint összdíjazású Magyar Esport Bajnokság harmadik fordulóját, így vasárnap az 5 millió forintos VALORANT harmadik nyílt kvalifikációja is terítékre került.
A harmadik selejtezőn összesen huszonkilenc csapat vett részt, a döntőt pedig a Team Plague és az Arbalest játszotta. Íme a végjáték eredményei:
- Arbalest 13-1 Lenovo Legion Honvéd (BO1, elődöntő)
- Team Plague 13-8 LvLUp Esport (BO1, elődöntő)
- Arbalest 2-1 Team Plague (BO3, döntő)
Ezzel a győztes Arbalest lett a negyedik csapat, amely részvételt nyert a júniusi Final Four tornára, ahol a tavalyi Magyar Esport Bajnok HEET, illetve az első két kvalifikációról bejutó iPon Team Horizon Reapers és WiLD MultiGaming mellé csatlakoztak.
A harmadik selejtező öt órás élő közvetítését teljes egészében visszanézhetitek a Leet Esport csatornáján, mach0 és insect kommentálásával.
A mostani kvalifikációval befejeződött a Magyar Esport Kupa Valorant versenyének selejtezősorozata, íme a Final Four összetétele:
- HEET
- iPon Team Horizon Reapers
- WiLD MultiGaming
- Arbalest
A Final Four torna június 6-án, vasárnap indul útjára, mégpedig double-elimination (felső és alsó ágas) rendszerben, BO3-as mérkőzésekkel. A versenyt a Leet Esport csatornáján továbbra is élőben követhetitek.
Találkozunk jövő héten, sok szeretettel várunk mindenkit!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!