Counter Strike

Bemutatkozott Ancient! – Lezajlott az első hivatalos mérkőzés az új pályán


Júniusban átállunk az új map pool-ra, tegnap este már egy profi meccsen is debütált Ancient.

Május elején írtunk arról, hogy két év után újra újra változik a kompetitív map pool, ugyanis a mostanság nem túl népszerű Train helyére a legutóbbi Operation-ben napvilágra kerülő Ancient érkezik.

Két nagy versenyszervező, az ESL és az ESEA a hónap közepén tett bejelentést, előbbi a június 3-án startoló IEM Summer-re ígérte az új pálya debütálását, míg az ESEA már június elsejével lecserélte Traint, így tegnaptól már Ancient is helyet kapott.

Az első hivatalos profi mérkőzést, ahol Ancient is képernyőre került, a lengyel Anonymo és a török Sangal játszotta, mégpedig az ESEA Season 37 Premier divíziójában. Az első pályát 16:12-re az Anonymo, a másodikat pedig 16:9-re a Sangal nyerte, így jöhetett a decider Ancient.

A nézők nem unatkoztak, hiszen a csapatok kimaxolták a 30 kört, hiszen a pályát végül a törökök hozták 16:14-re. Ráadásul a Sangal egy fordítást is bemutatott, 4:9-ről és 8:11-ről is fel tudtak állni.

Sajnos az összecsapásról angol közvetítés nem volt, de több nyelven, így például oroszul, törökül és lengyelül is követni lehetett az első profi Ancient meccset. Ha szeretnétek visszanézni, vagy kíváncsiak vagytok a legszebb jelenetekre, akkor arra ITT van lehetőségetek.

Nektek eddig mi a véleményetek Ancient-ről?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva