Counter Strike

Rutin, agresszió, brutális számok – Mertz lehet az Astralis új igazolása


Korábban toxikus személyisége miatt nem tudott kitörni, vajon most kap egy második esélyt?

Egy dán e-sport újságíró, puffin információi szerint meglehet az Astralis új játékosa, mégpedig Daniel “mertz” Mertz személyében. Állítása szerint a dán közösség sokat pletykált még a Tricked Esport AWP-séről, Philip “Lucky” Ewald-ról, de több egymástól eltérő forrás szerint végül mertz lehet a befutó.

A 22 éves dán játékos jelenleg a Nordavind csapatát erősíti, de korábban láthattuk már a North és a Heroic égisze alatt is. Akkoriban 18-19 esztendős volt és az egyik legnagyobb tehetségnek számított, de toxikus személyisége miatt több együttes is megvált tőle.

Egy korábbi cikkemben ő is szerepelt azon a listán, ahova eltékozolt tehetségeket gyűjtöttem össze. Ezen most mindenképp sokat változtatna, ha kapna egy újabb esélyt, pláne egy olyan szervezettől, mint az Astralis.

Na de mi szólhat a leigazolása mellett?

  1. Nemzetiség: dán, ezt aligha kell magyarázni
  2. Szerepkör: AWP-s, az Astralis-nak pedig éppen egy ilyen játékosra van szüksége
  3. Játékstílus: agresszív, robbanékony, nehezen kiszámítható
  4. Rutin: top tier játékosmúlt, LAN versenyek, közel 1000 hivatalos mérkőzés
  5. Statisztika: a Nordavind-nél szinte “smurföli” az ellenfeleket, remek számokat produkál
Mertz a Heroic színeiben, a 2018-as DreamHack Masters Stockholm során.

Ha pedig beigazolódnak a pletykák, az Astralis felállása a következőre módosulna:

  • Lukas “gla1ve” Rossander
  • Emil “Magisk” Reif
  • Andreas “Xyp9x” Højsleth
  • Peter “dupreeh” Rasmussen
  • Lucas “Bubzkji” Andersen
  • Daniel “mertz” Mertz
  • Danny “zonic” Sørensen (edző)

Szerintetek mertz lehet a befutó az Astralis-nál?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva