Végigverekedték magukat a nyílt selejtezőn, így már csak három győzelemre vannak a 80 ezer dolláros régiós döntőtől!
Nagy nap volt a tegnapi a magyar Rocket League történetében, ugyanis a Budapest Five triója bejutott az Intel World Open kelet-európai zárt selejtezőjébe, miután 33 csapat közül a legjobb kettő között végeztek.
The Hungarian @BudapestFive is the final team to advance to the EU East Closed Qualifier for the Intel World Open! 🇭🇺
🏅 @CokeHUN_RL
🏅 @Negsy47
🏅 @msh7rl @ESLRocketLeague @RLEsports #IntelWorldOpen— Liquipedia RL (@LiquipediaRL) June 8, 2021
Az Intel World Open egy globális esemény a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) támogatásában, amit két játékban, Rocket League-ben és Street Fighter V-ben rendeznek meg, nem kevesebb mint 500 ezer dolláros összdíjazással.
A Rocket League verseny szervezéséért az ESL és a Psyonix felel, akik a bolygót négy nagy régióra osztották fel. Magyarországot az EMEA övezetbe (Európa, Közel-Kelet, Afrika), azon belül is a kelet-európai régióba osztották be, húsz másik nemzet mellé.
Az első nyílt kvalifikációt június elsején, a másodikat pedig június nyolcadikán, azaz tegnap rendezték. Előbbin a Vegyesválogatott jutott a legtovább, amely a 9-12. helyen zárt, ám a második selejtező még komolyabb eredményeket hozott.
Az MTK Budapest a legjobb nyolc, míg a Lyókedvű Fiatalok a legjobb hat között búcsúzott, ám a Budapest Five egészen a top 2-ig menetelt. CokeHUN, Negsy és meshinn a felső és az alsó ágon is három győzelmet szerzett, egyedül a másik bejutó csapattól, a Team Poland-től kaptak ki.
Rocket Mania V2? Lets get it going 😈 https://t.co/MWUJNCxm90
— meshinn. (@msh7rl) June 8, 2021
A zárt kvalifikációra június 21-én, hétfőn kerül sor, mégpedig két lengyel és egy cseh együttes, illetve a Budapest Five részvételével. Amennyiben a magyar csapat megnyeri a négyes tornát, azzal a srácok bejutást nyernének a júliusi EMEA régiós döntőre, ahol 80 ezer dolláros összdíjazás lesz.
A Budapest Five csapatának sok sikert kívánunk!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!