Valorant

Az év lúzere: saját magát buktatta le a stream sniper, jött is a jól megérdemelt ban


Még streamelte is, ahogy nézi a profi játékos közvetítését, így nem volt nehéz leleplezni.

Ha ki kellene választanunk egy streamer életében a legidegesítőbb dolgot, akkor valószínűleg a stream sniping mellett tennénk le a voksot. Ráadásul most egy szélsőséges esetnek lehettünk szemtanúi, ugyanis az S2A nevű játékos még közvetítette is bűntettét.

Történt ugyanis, hogy S2A egy mérkőzésbe került Diaamond-dal, egy észak-amerikai profi játékossal, a Team Synergy tartalomgyártójával. Egy érdekes szituációt követően Diaamond a chaten is említést tett a gyanús flashre, amire S2A annyit válaszolt, hogy “cringe”, majd még a társainak panaszkodott, hogy pusztán emiatt stream snipernek gondolják.

A sors iróniája, hogy ezt követően letálcázott és látszott, hogy a háttérben megy Diaamond közvetítése. Utóbbi természetesen klippelte a kínos történést, amit aztán Twitteren is közzétett.

Később napvilágra került több klipp is, amelyeken látszik, hogy többször is nemes egyszerűséggel ránéz a közvetítésre – ezeket gyűjtötte össze az Esports Talk a fenti videóban. Természetesen a jól megérdemelt ban sem maradt el, S2A Twitch-profilja mára már elérhetetlenné vált.

A a tweet alatti kommentekből kiderült, S2A korábban is gyakran csinált hasonló dolgokat, Youtube-csatornáján pedig még videókat is lehet találni, amiket ő maga készített, egy-egy profi játékos és streamer “kiégetése” során.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva