League of Legends

Csalás történt az MN3B LoL versenyén, kizárták a LvL Up Esport csapatát


Úgy gondolták, hogy jó ötlet megosztani a fiókot. Nem lett igazuk.

A Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) Rendezvény és Verseny bizottsága ma délelőtt közleményben jelezte, hogy a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság (MNEB) versenybírói kivizsgálták a LoL bajnokság kapcsán beérkezett óvásokat és arra jutottak, hogy a LvL Up Esport csapatánál csalás történt.

Mint kiderült, az együttes egyik játékosának, Nagy “Witnix” Zoltánnak a felhasználói fiókján több ízben is más személy játszott, így május 25-én az Illés Akadémia Spirit, továbbá június elsején és másodikán, a Wonder Stag Esports elleni mérkőzéseken is.

A kizárás fényében a tabella a következőre módosul:

  1. Team Plague – 33 pont
  2. Lenovo Legion Honvéd – 21 pont
  3. Golden Fox Esport – 18 pont
  4. Wonder Stag Esports és KmK eSports – 15-15 pont
  5. helyezett csapat nincsen (a holtverseny miatt)
  6. Illés Akadémia Spirit – 12 pont
  7. Afterglow Esports – 12 pont

A HUNESZ közleménye szerint “a felhasználói fiók megosztására vonatkozó vád bizonyításra került, ezt pedig a szervezők tudatos megtévesztésére vonatkozó szándékkal történt, ami az arra való belátással, hogy ez a tabella szempontjából a lehető legkritikusabb időpontban történt, a LvL Up Esport csapatának kizárását, annak teljes bajnoki pontjainak nullázását vonja maga után.”

Nagyon sajnálatos, hogy a játékosok efféle módszerekhez folyamodnak, bízzunk benne, hogy a határozat precedenst teremt és elrettenti a játékosokat/csapatokat a csalás minden formájától.

Update: A hivatalos tájékoztatást követően a közösségben eltérő reakciókat váltott ki az ítélet. Egyesek szerint mondvacsinált indokkal lett kizárva a LvL Up Esport, mások szerint a bizonyíték közzétételének hiánya még ellentmondásosabbá teszi ezt az egészet.

Szerintetek mi az igazság? Ezek fényében vajon helyes döntés született?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva