League of Legends

Öt játékos, akire érdemes odafigyelni – Pénteken elstartol az LEC Summer Split


Tíz csapat, 200 ezer eurós összdíjazás, három hely a világbajnokságra. Jön az LEC újabb felvonása, így összeszedtünk öt középpontban levő játékost!

Június 11-én, azaz a holnapi útjára indul a League of Legends European Championship, azaz a LEC nyári felvonása, a Summer Split. Az LEC égisze alatt ez lesz a hatodik verseny és ahogy azt már megszokhattuk, tíz csapatot kísérhetünk figyelemmel.

Az eseményen óriási a tét, hiszen a 200 ezer eurós összdíjazás mellett, a három legjobb csapat kvalifikál a kínai világbajnokságra. Íme a résztvevő csapatok és az együttesek felállásai:

Most pedig nézzünk néhány játékost (a teljesség igénye nélkül), akikre mindenképp érdemes lesz odafigyelni a verseny során:

  • Bwipo (Fnatic)
  • Adam (Fnatic)
  • Treatz (SK Gaming)
  • Rekkles (G2 Esports)
  • Selfmade (Team Vitality)

Ezen a nyáron óriási nyomás helyeződik Bwipo-ra, hiszen Selfmade távozását követően ő lett az új jungler, így egy teljesen új szerepkörben kell kipróbálni magát. Emellett csatlakozott hozzájuk Adam, akinek ez lesz a debütáló szezonja az LEC-ben, így őt is mindenképpen irányítgatni kell.

Az SK Gaming háza táján is érdekes role váltás ütötte fel a fejét, ugyanis a korábbi support, Treatz is jungler lett. Mindeközben a csapat egykori edzője visszatért a profi játékhoz, így Jesiz lett a csapat új support játékosa.

Korábban a G2 Esports kapcsán nem a kudarc jutott elsőként eszünkbe, ám ez a Spring Split során megváltozott. Európai egykori királyai elvesztették koronájukat, így most mindenképp hajtani fognak az elsőségért, amelyben a novemberben érkező Rekkles-nek is komoly feladata lesz.

A lengyel Selfmade alig pár hete hagyta el a Fnatic-ot a Vitality kedvéért, így az ő esetében is új kihívásokról és bizonyítási vágyról beszélhetünk. Lévén, hogy ő az LEC egyik legjobb junglere, a Vitality-nek is komoly pluszt nyújthat, amely megfelelő formaidőzítéssel a Summer Split egyik legizgalmasabb csapata lehet.

Ti kit tennétek még a listára? Na és melyik csapatnak fogtok szurkolni? Írjátok meg kommentben!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva