Counter Strike

Ismét a Gambit jutott a csúcsra, simán nyertek az OG elleni döntőben


Nafany és csapata az EPIC League után a 250 ezer dolláros IEM Summer-ön is győzni tudott. Vajon ki fogja megállítani a Gambit dominanciáját?

Vasárnap rendezték az IEM Summer döntőjét, amit meggyőző játékkal a Gambit tudott megnyerni, 3:0 arányban. Jutalmuk 100 ezer dollár, 1000 ESL pont és 2400 BLAST pont lett, emellett az Intel Grand Slam tekintetében is elég jól állnak.

A Gambit az esemény egészén dominált, Hobbiték egyetlen mérkőzést vesztettek el, összességében pedig csupán három pályát buktak el. A nyitómeccsen 16:6-ra nyertek a Sprout ellen, ezt követően BO3-ban rögtön kikaptak a Vitality-től, de alsó ágról végigvertek mindenkit.

A nafany által vezetett együttes elsőként az Astralis, majd sorrendben a Complexity, az Evil Geniuses, a G2 Esports, végül pedig az OG ellen tudott nyerni. Az öt győzelem során egy pályát veszítettek, mégpedig a Complexity elleni Overpass-t.

A Gambit – OG finálé összesített statisztikái.

Az esemény legértékesebb játékosának (MVP) a Gambit orosz sztárjátékosát, Sergey “Ax1Le” Rykhtorovot választották, aki végig őrületes statisztikákat produkált. A 19 éves riflernek ez már a második MVP címe, hiszen az ESL Pro League S13 során is őt hozták ki a verseny legjobbjának.

Tornagyőzelmével a Gambit igencsak izgalmassá tette az Intel Grand Slam harmadik szezonját is, ahol át is vették a vezetést a Natus Vincere-től. Jelenleg mindkét csapat két sikernél jár, de míg a NAVI-nak négy, addig a Gambit-nek hat esélye is van, hogy további két versenyt megnyerjen.

Szerintetek melyik csapat fogja megállítani a CIS régió dominanciáját?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva