Dota 2

Visszavonul Ana, minden idők egyik legjobb Dota 2 játékosa


A kétszeres TI győztes nemcsak az OG-tól, hanem a kompetitív világtól is távozik.

Anathan “ana” Pham úgy döntött, hogy visszavonul a Dota 2-től, mindössze két hónappal azután, hogy visszatért az OG felállásába – derült ki a szervezet hétfői bejelentéséből. A csapatnál a pakisztáni Syed Sumail “SumaiL” Hassan váltja, aki legutóbb a Team Liquid beugrója volt.

Minden idők legsikeresebb Dota 2 csapatának, az OG-nek nem sikerült kvalifikálnia a ONE Esports Singapore Major-re, – majd a visszatérő anával a soraiban – a WePlay Esports AniMajor-re történő bejutás is meghiúsult.

A 21 éves ausztrál játékos többhetes mérlegelést követően jutott arra a döntésre, hogy nemcsak az OG együttesének, hanem a Dota 2 világának is búcsút int. Ana kulcsszerepet játszott az OG két egymást követő The International (TI) győzelmében, 2018-ban és 2019-ben.

Anathan “ana” Pham a visszavonulás mellett döntött.

Karrierjét 2013-ban, alig 14 évesen a Mobility Gaming-nél kezdte, ezt sorrendben az Invictus Gaming, az OG, a Team World, az Echo International, majd megint az OG követte. Utóbbinál többször is inaktivitásba burkolózott, ám a csapatot nem hagyta el, de csak egészen mostanáig.

Furcsa belegondolni, de ana még mindig csak 21 éves, de úgy érezte, hogy ebben ennyi volt, most pedig a játékon kívüli életére kíván fókuszálni. Pályafutása során, csak a versenyeken több mint 6 millió dollárt nyert, ezzel az egész e-sport világban a harmadik helyet foglalja el.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva