Counter Strike

Kezd összeállni a csapat! – A Budapest Five nyerni tudott a SKADE és az Ambush ellen is


Fleavék a Budapest Five történetének egyik legnagyobb bravúrját mutatták be, hosszabbításban győzték le a 23. helyezett SKADE-et.

Ha valamire, akkor meccshiányra biztosan nem panaszkodhattak tegnap a Budapest Five szurkolói, ugyanis a magyar többségű együttes két BO1-et és két BO3-at is lejátszott. A négy találkozóból kettőt nyertek meg, de éppen a két legfontosabbat!

EDC Season 4

A csapat számára elkezdődött a European Development Championship negyedik felvonása, ahol a C-csoportban kaptak helyet, a SKADE, a Copenhagen Flames és a Trident mellett. Nyitómeccsüket a 23. helyezett SKADE ellen játszották, amit óriási bravúrral, hosszabbításban 19:17-re meg tudtak nyerni.

A Budapest Five – SKADE mérkőzés statisztikái. FASHR végig szenzációsan játszott.

A szintén komoly erőt képviselő Copenhagen Flames következett, ahol a Budapest Five az első pályát el is hozta (ismét 19:17-re), ám a folytatásban két 16:9-es vereség következett, így a dánok jutottak be a rájátszásba. Semmi sincs még veszve, fleavék ma 15 órakor, a SKADE/Trident összecsapás győztese ellen kiharcolhatják a playoffot.

Spring Sweet Spring #3

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a srácok kijutottak a Spring Sweet Spring #3 csoportköréből, ezt pedig a svájci rendszerben egyelőre újabb remek szereplés követi. Kezdésként 2:0-ra kikaptak a svéd Galaxy Racer-től, ám utána a portugál FTW és a francia Ambush ellen is 2:0-ra nyertek, így mérlegüket 2-1-re módosították.

Ezen a versenyen is ma következik az újabb megmérettetés, ugyanis 12 órától a Copenhagen Flames ellen játszanak. Itt a lehetőség visszavágni a tegnapi EDC-s vereségért, amelyben a szerb HOLMES lehet a csapat segítségére, ugyanis ő játszik most mar helyett.

ESEA Advanced Season 37

A Budapest Five-ra este 21 órakor várt még egy ESEA Advanced találkozó is, ahol az orosz 1WIN ellen maradtak alul, 16:10 arányban. Panaszra semmi ok, a csapat így is remek napot zárt, az ESEA-ban pedig 6:3-ra módosult a mérlegük, ami még bőven elég arra, hogy bejussanak a rájátszásba.

Sok sikert kívánunk a mai napra is!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva