Counter Strike

Ezt gyorsan felejtsük el: a Budapest Five alaposan alulmaradt a bolgárokkal szemben


Ezúttal nem jött ki a lépés, így az utolsó meccsen dől el, hogy továbbjutnak vagy kiesnek fleavék.

Budapest Five számára hétfőn útjára indult a Spring Sweet Spring #3 főversenye, ahol húsz csapat küzd meg egymással svájci rendszerben a 68 ezer dolláros összdíjazás minél nagyobb szeletéért.

Coolioék a nyitómeccsen 2:0-ra kikaptak az ausztrál többségű EXTREMUM-tól, majd kedden és szerdán egyaránt nyerni tudtak, előbb a svéd Young Ninjas, majd pedig a szintén svéd Galaxy Racer ellen. Csütörtökön már a továbbjutásért küzdhettek, ám a bolgár Fiend túl nagy falatnak bizonyult, dream3r-ék simán hozták a mérkőzést.

Az első pályát a Budapest Five választotta, ám Overpass-on csúfos vereséget szenvedtek, mindössze egy kört tudtak megnyerni. A Fiend a második pályán, Mirage-on is nagy erőfölénnyel kezdett, 10:0-ra is vezettek, ám coolioék 12:8-ig is feljöttek. Végül ez csak a szépítésre volt elég, a Fiend 16:9-re behúzta a találkozót.

A szervezők a mérkőzés legjobbjának Simeon “dream3r” Ganevet választották, aki a két pályán 45 killig, 121-es ADR-ig és 1.89-es ratingig jutott. Rajta kívül a többiek is komoly számokat produkáltak, v1c7oR-t leszámítva minden bolgár legalább 1.44-es értékelést szerzett.

A mérkőzés statisztikái.

Budapest Five következő ellenfele egyelőre még nem ismert, de annyi biztos, hogy legközelebb pénteken játszanak, mégpedig egy másik 2-2-es mérleggel rendelkező csapat ellen. A lehetséges ellenfelek: EXTREMUM, Lyngby Vikings, Sharks, AGO, illetve az Anonymo – Iberian Family mérkőzés vesztese.

Sok sikert kívánunk a mindent eldöntő mérkőzésre!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva