Apex Legends

A hitNrun csapata nyerte az első magyar szervezésű Apex Legends versenyt


Húsz csapattal és 128 ezer forintos összdíjazással került megrendezésre a Hungarian Legends, ahol Looter, Rekt és Shiddy bizonyult a legjobbnak.

A napokban bonyolították le az első magyar Apex Legends versenyt, amely a Hungarian Legends nevet kapta. A Szalami1 és MiNiTv által szervezett eseményen húsz csapat vett részt, akik azért küzdöttek, hogy a legjobb öt közé, azaz pénzdíjas helyre kerüljenek.

A versenyen összesen 128 ezer forint került kiosztásra, mégpedig az alábbi módon:

  1. hitNrun – 58 000 HUF és érem díjazás
  2. Gorilla Gang – 26 000 HUF és érem díjazás
  3. The Fish – 21 000 HUF és érem díjazás
  4. NOH – 14 000 HUF
  5. THROW – 9 000 HUF
A verseny teljes végeredménye.

“Köszönjük az összes játékosnak, hogy megjelentek a versenyen és megmutatták mire is képesek, emellett köszönjük a nézőknek, hogy drukkoltak a kedvenc csapataiknak, jó látni, hogy ilyen erős közösség vagyunk!” – írta közleményében Hunyadi “Szalami1” János.

“A következő versenyen (ami a tervek szerint augusztusban lesz) már több mint húsz csapat indulhat és egy teljesen új felállásban találkozhatunk majd. Továbbra is a Discordot használjuk kommunikációra, ott minden fontos információt meg fogok találni.” – zárta sorait a verseny egyik főszervezője.

A versenyt visszanézhetitek Szalami1 Twitch-csatornáján, a hét mérkőzést tartalmazó közel öt órás adást IDE kattintva érhetitek el.

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva