Gaming

Svéd Sportszövetség: az e-sport nem sport!


Onnan jött ez a kijelentés, ahonnan a legkevésbé számítottunk rá: az egyik legsikeresebb e-sport ország részéről.

A Svéd Sportszövetség (Swedish Sports Confederation) azt találta mondani, hogy az e-sport nem sport. Jól látjátok, Svédország tette ezt a kijelentést, méghozzá 2021 júniusában. Hihetetlen, hogy még mindig itt tartunk, az pedig tovább tetézi a történetet, hogy éppen egy északi ország, ráadásul egy rendkívül sikeres e-sport nemzet sportszövetsége nyilatkozott így.

Persze lehet ezt még tovább fokozni: csak az idei évben két gigantikus e-sport verseny is Svédországba került, így a PGL Major Stockholm (CS:GO) és a 40 millió dollár összdíjazású The International 10 (Dota 2). Mindkettő két év után térne vissza, mindkettő sosem látott összdíjazással, ráadásul a TI még jubileumot is ünnepel.

Viszont úgy tűnik, hogy ünneplésre nem lesz ok, legalábbis nem Svédországban, miután az ország sportszövetsége megvétózta, hogy ott kerüljön megrendezésre minden idők legnagyobb összdíjazású e-sport versenye.

De nemcsak a TI10-et, hanem az e-sportot is megvétózták, ugyanis nem osztanak tagságot, így a külföldi e-sportolók sem kapnak vízumot, továbbá a bajnokságot sem fogadják el hivatalos sportversenyként.

A sportszövetség döntését követően, a fejlesztő és főszervező Valve felkereste Svédország belügyminiszterét, hogy változtassanak a döntésen, vagy legalább fontolják meg. Mikael Damberg azonnal elutasította a Valve kérését.

Svédország a világ negyedik legsikeresebb e-sport nemzete. (Esports Earnings)

“Június 9-én fellebbezést nyújtottunk be közvetlenül a svéd kormányhoz, de nem tudtak segítséget nyújtani. Június 14-én újfent felülvizsgásra kértük őket, de mindeddig nem tudtak megoldást kínálni. Ennek eredményeként, illetve a jelenlegi svéd politikai helyzet fényében, elkezdtünk lehetséges alternatív helyszíneket keresni máshol Európában az idei esemény megrendezéséhez arra az esetre, ha a svéd kormány nem tudná a tervek szerint vendégül látni a The International – Dota 2 Bajnokságot. Biztosak vagyunk abban, hogy mindkét esetben lesz olyan megoldásunk, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a TI10-et idén Európában tartsuk, és a közeljövőben bejelenthetünk egy frissített tervet.” – olvasható a Valve hivatalos bejelentésében.

“Továbbra is elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy oly módon rendezzük meg idén a The Internationalt, hogy az biztonságos legyen minden érintett számára, és megfelelően ünnepelje a Dota 2 játékosokat és rajongókat. Amint lehet, tájékoztatunk mindarról, amit megtudunk. Addig is, a TI selejtezők továbbra is az eredeti program szerint zajlanak majd, június 23-i kezdettel. És később a hét folyamán érkezik a vadonatúj nyári esemény, a Nemestice.” – zárul a Valve közleménye.

Egyelőre még sok kérdés megválaszolatlanul marad:

  • Hol rendezik meg végül a TI10-et?
  • Mi lesz a CS:GO Major sorsa?
  • Na és mi lesz a többi svéd e-sport versennyel és az e-sportolókkal?

Ti mit gondoltok erről? Számítottak ilyesmire 2021-ben, ráadásul éppen Svédország részéről?

Borítókép: Svéd szurkolók az Európa-bajnokságon (Lars Baron, Getty Images)

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva