Counter Strike

Brutális torzsi carry! – A mouz NXT a Spirit Academy ellen is nyerni tudott


Torzsiék a debütáló napjukon minden pályát megnyertek, ezzel továbbjutottak a második szakaszba!

Tegnap délután írtunk arról, hogy győzelemmel debütált a mouz NXT, ugyanis a torzsi nevével is fémjelzett együttes 16:8-ra megnyerte a GamerLegion elleni BO1-es nyitómérkőzését. Ezt egy BO3 követte a Spirit Academy ellen, az akadályt pedig ezúttal is sikerrel vették.

A mouz NXT egy 100 ezer dolláros versenyen szerepel meghívottként, a csapat pedig igyekszik ezt alaposan meghálálni. Első meccsükre hétfőn délután került sor, a svéd többségű GamerLegion ellen, amit Mirage-on 16:8-ra be is húztak.

Este 19 órától egy újabb összecsapás következett, mégpedig a Spirit Academy ellen, ekkor már BO3-ban. A mouz NXT az első pályát (Nuke) 16:13-ra, a másodikat (Mirage) pedig 16:11-re nyerte meg, ezzel kvalifikálták magukat a Stage 2-be.

A mérkőzés statisztikái.

Torzsi végig nagyszerűen játszott, elképesztő számokat produkált: 56 kör alatt 66 kill, mindössze 33 halál, közel 107-es ADR és 1.65-ös összesített rating. Mivel két szoros pályáról beszélünk, nagyon kellett, hogy valaki ,,kitűnjön a tömegből”, ő pedig megtette ezt. A mérkőzést ezen a linken tudjátok megtekinteni.

A Stage 2 során a csapatok BO3-as svájci rendszerben mérkőznek meg, azaz a három győzelemig jutó csapatok továbbjutnak a rájátszásba, a három vereséget elérő együttesek pedig kiesnek. Sorsolás – a többi Stage 1-es találkozó függvényében – kedden este vagy szerdán várható.

További sok sikert kívánunk!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva