League of Legends

Zsolt atya is áldását adta a Magyar Esport Kupa LoL döntőjéhez


,,Tessék harcolni, tessék nem feladni!" - Pareszék látszólag megfogadták a plébános tanácsát, hiszen 0:2-ről fordítottak 3:2-re.

Hétvégén került sor a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség (NGES) által szervezett Magyar Esport Bajnokság (MEB) és Magyar Esport Kupa (MEK) végjátékára, így szombaton a League of Legends finálé is terítékre került.

Az izgalmakkal és fordulatokkal teli döntőt a Team Plague és az Orange Panther Gaming játszotta, amit végül Pareszék úgy tudtak megnyerni, hogy 0:2-ről fordítottak 3:2-re. A közel öt órás adás elején Kiss Zsolt, azaz Zsolt atya is szólt néhány szót a játékosokhoz, illetve a nézőkhöz.

A püspökladányi plébános beszélt a játékok életünkben betöltött szerepéről, a küzdelemről, a tisztességes győzelemről, a vereség elfogadásáról, a szeretetről, de természetesen a tőle megszokott viccelődések sem maradtak el. Zsolt atya teljes monológját ezen a linken tudjátok megtekinteni!

Zsolt atya 2020 májusában indította el TikTok-csatornáját, ahol mára már 115 ezer követővel rendelkezik. Emellett néhanapján streamelni is szokott Twitch-csatornáján, de érdemes őt Youtube-on is követni.

Ti követtétek a League of Legends döntőt?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva