Counter Strike

“Nagyon jó lenne a mouz-ban játszani, de előbb ezt a lehetőséget szeretném megragadni” – Interjú torzsival


Exkluzív, 34 perces videóinterjú a magyar CS:GO legnagyobb reménységével, a mouz NXT játékosával, Torzsás "torzsi" Ádámmal.

Alig néhány hete történt, hogy Torzsás “torzsi” Ádámot a Budapest Five együtteséből szerződtették a mousesports frissen alakuló akadémiájába, a mouz NXT csapatába. Torzsiék a Pinnacle Cup II során debütáltak, ahol eddig parádésan teljesítenek, egy vereség mellett már öt győzelemnél járnak.

Az általunk közvetített StarLadder CIS RMR során, egy játéknap zárásaképp megszólaltattuk torzsit, akit kérdeztünk többek között az átigazolásról, az új csapatáról, az eddigi mérkőzésekről és versenyekről.

Az interjú tartalmából:

  • Hogyan jutottunk el odáig, hogy külföldre igazolt?
  • Miként ment végbe az átigazolás?
  • Kik alkotják a mouz NXT-t és mi a szerepkörük?
  • Milyen a kommunikáció a csapaton belül?
  • Mivel segíti sycrone (az edző) a játékosokat?
  • Miként élték meg az eddigi praccokat és tétmérkőzéseket?
  • Hogyan néz ki egy nap a csapatnál?
  • Játszottak már a mousesports nagycsapata ellen?
  • Milyen versenyeken láthatjuk majd őket?
  • Van tervben bootcamp a vezetőség részéről?
  • Hogyan szokott bemelegíteni?
  • Tervez gyakrabban streamelni?

A videóhoz jó szórakozást kívánunk!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva