Counter Strike

Tisztes helytállás: a mouz NXT szoros meccsen, de kikapott a top 30-as Copenhagen Flames-től


Torzsiék így is bőven túlteljesítették az előzetes várakozásokat: öt győzelemmel és két vereséggel, a legjobb 12 között zárták a versenyt.

Korábban több ízben is beszámoltunk a mouz NXT remek szerepléséről, amit a csapat az első hivatalos versenyén, a Pinnacle Cup II során mutatott. Sajnos a menetelésnek a tegnapi napon vége szakadt, ugyanis a siuhy által irányított együttes 2:1-re kikapott a Copenhangen Flames-től.

mouz NXT a 100 ezer dolláros összdíjazású versenyen meghívottként szerepelt, ezt pedig a játékosok próbálták alaposan meghálálni, hiszen előbb két győzelemmel a Play-In-en, majd pedig 3-1-es mérleggel a svájci rendszeres csoportkörön is átverekedték magukat.

Torzsiék – aki egyébként az egész versenyen a legtöbb AWP killel és további brutális statisztikákkal rendelkezett – ezzel bejutottak az egyenes ági rájátszásba, ahol első ellenfélnek a világranglistán 30. helyezett Copenhangen Flames csapatát kapták.

Az első pályát (Mirage) még 16:13-ra megnyerte a mouz NXT, ám a dánok ezt követően fordítani tudtak, nicoodoz-ék előbb 16:12-re Vertigón kerekedtek felül, majd 16:10 arányban Ancient-ön is jobbnak bizonyultak.

A mérkőzés statisztikái.

A playoff formátuma (egyenes ági rendszer) miatt a mouz NXT búcsúzni kényszerült a tornától, de panaszra egyáltalán nem lehet okuk, hiszen így is sokszorosan túlteljesítették az esemény előtti várakozásokat. Már az is bravúrnak számított, hogy friss csapatként bejutottak a főversenyre, ám ott még a rájátszást is kiharcolták, ráadásul magabiztos, 3:1-es mérleggel.

A mouz NXT-nek nincs sok ideje pihenni, hiszen július 19-én, azaz jövő héten hétfőn már indul is a WePlay Academy League első szezonja, egy újabb 100 ezer dolláros megmérettetés, nyolc akadémiai csapat részvételével. Elnézve a felhozatalt, torzsiék komoly esélyekkel pályáznak az elsőségre!

Sok sikert kívánunk!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva