Savjz, Thijs, Fibonacci és a többiek véleményeiből szemezgettünk.
Nagyban lángolnak a fórumok és a közösségi felületek a Hearthstone játékosok körében, hiszen a Blizzard kedd este bejelentette a legújabb kártyanerfeket, így jelenleg minden ekörül forog.
Természetesen a profi játékosoktól is sorra záporoznak a vélemények, amiket mindenképpen érdemes meghallgatni, hiszen mégiscsak ők azok, akiknek a kisujjukban van a játék és a meta. Még akkor is, ha náluk sem teljes az egyetértés – lássuk, ki mit gondol!
Azon nem lepődtünk meg, hogy a Warrior-nagymester Fibonacci eléggé ki van akadva a Fiery War Axe nerfje miatt. Azzal mindenesetre igen nehéz vitatkozni, hogy a Blizzard magyarázata – miszerint nem akarják összezavarni a játékosokat (lásd a fenti cikkben) – erősen megkérdőjelezhető.
Nem mindenki gondolja úgy egyébként, hogy a Fiery War Axe gyengítése indokolatlan. Savjz például kifejezetten örül neki, sőt, szerinte mind az öt nerf rendben van és jót fog tenni a metának, a kontrollosabb Warrior deckeknek pedig lesznek más eszközei, mint például a Blood Razor. Amin viszont ő is kiakadt, az az Ultimate Infestation gyengítésének hiánya, ami szerinte óriási baklövés, hiszen a Druidnak így is maradt négy erős ramp lapja (Wild Growth, Jade Blossom, Mire Keeper, Nourish), melyekkel előrehozhatja a 10 manás kört. A népszerű finn játékos egy tízperces videóban taglalja a leírtakat:
Nem Savjz az egyetlen, aki hiányolja az Ultimate Infestation gyengítését. A hollandok sztárja, Thijs is hasonló véleményt fogalmazott meg, a többi változtatás ugyanakkor szerinte is rendben van.
Amiben nincs egyértelmű egyetértés: melyik Druid decknek fáj majd jobban az Innervate gyengítése? Savjz a fenti videóban azt mondja, az Aggro Token Druid jobban megérzi majd, hiszen nem lesznek kivédhetetlen Flappy Bird nyitások az első körben. StrifeCro szerint azonban inkább a Jade Druidnak fog jobban hiányozni a két extra mana.
Ennyiből is látható, hogy nincs teljes egyetértés a profik körében sem, ami jól mutatja azt, hogy nem lehet látatlanban megjósolni, milyen meta vár majd ránk, amikor életbe lépnek a nerfek. Egyelőre csak annyi biztos, hogy több top pakli is gyengülni fog – a nagy kérdés az, hogy melyik deckek tudnak majd a legnagyobb előnyt kovácsolni a riválisok gyengüléséből.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!