Counter Strike

Bajnokok a nindzsák! Úgy tűnik a NiP évente csak egy versenyt nyer, de azt nagyon


6 órán át tartó maratoni döntőben a NiP végül 3:2-re legyőzte a FaZe-t is, ezzel 2016 után ismét ők lettek Oakland bajnokai!

A Bo5-ös döntők mapjait általában könnyű megjósolni, hiszen a csapatok instant vétója egy jól behatárolható körben mozog. A NiP várhatóan Inferno és Mirage közül akart választani, a FaZe pedig Cobblestone és Nuke párosának egyik tagjától szabadult volna. Ennek megfelelően kiszállt Mirage és Nuke, a többi 5 map viszont szépen leosztható volt, kinél landol majd:

  • A már említett Inferno abszolút FaZe map, csak úgy mint Overpass.
  • Cobblestone és Train viszont nem megy nekik annyira, így ez inkább a NiP felségterülete.

És ahogy a nagykönyvben meg van írva, a FaZe kiszedte Infernót és Overpass-t, a NiP pedig Cobblestone-t és Traint választotta. És mindenki nyerte is az összes saját mapját!

Forrás: HLTV

Jöhetett Cache, a decider, ahol várható volt, hogy apróságok és jó egyéni megmozdulások döntenek majd a győztes kilétéről. Például egy ilyen 1v3 clutch:

A nindzsák végül hihetetlen tettet hajtottak végre azzal, hogy egy versenyen legyőzték az Astralis-t, a Cloud9-t, az SK-t és a FaZe-t is! Vagyis a világ jelenlegi legjobb csapatain keresztül meneteltek a győzelemig, amit tökéletesen megérdemelt a csapat.

Ezzel szépen keretbe foglalták az elmúlt egy évüket, hiszen nemzetközi LAN versenyt legutóbb 2016-ban nyertek. Akkor is pont ugyanígy az IEM Oaklandet.

A döntő kapcsán két embert is kiemelhetünk a csapatból, f0rest a finálé 5 mapja alatt nyújtott maradandót a maga közel 100 killjével…

Forrás: HLTV

… REZ pedig ezeken a meccseken is négyszer 1.00 fölé ment, egyetlen map volt, ami nem ment neki annyira az egész versenyen. 1,28-as HLTV ratinget átlagolt, és az Astralis-t kivéve mindenkire lőtt egy 1,4 körüli mapot!

Látva REZ és draken teljesítményét, látva a nindzsák által mutatott játékot, azt hiszem bátran kijelenthetjük akár szurkolunk nekik, akár nem:

 Jó, hogy visszatértetek srácok, már hiányzott ez a NiP Magic!

REZ interjú a győzelem után:

19 évesen nullába lövi a világ legjobb csapatait: NiP REZ interjú a győzelem után – gamer.hu

A torna MVP-jének választott svéd tehetség saját félelmeiről, tilteléseiről és a döntő legfontosabb pillanatairól mesélt. Ha megnézzük az IEM Oakland entry fragekre vonatkozó statisztikáit, mindig ugyanaz a név jön szembe: REZ. Összesen 54 entry kill, átlagban kb 5 körönként egy, az egész versenyen. Mindkettővel első az IEM Oakland statisztikáiban.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva