Gaming

A Fehér Házban védenék meg a videojátékok becsületét a lövöldözések után


Hogy Trump elnök is ott lesz-e a megbeszélésen, azt egyelőre még nem tudni.

Az elmúlt hetekben sajnálatos módon több amerikai iskolai lövöldözés híre is bejárta a világot, a “szokásos” indok pedig ezúttal is előkerült: volt, aki most is a videojátékokat nevezte meg az egyik fő bűnbaknak.

Csak a szokásos: már megint a játékokat okolják az iskolai lövöldözés miatt

Szerencsére a játékosokon túl hivatalos szervezetek is vannak, akik nem nézik túl jó szemmel az ilyesfajta kijelentéseket: ilyen például a videojáték-ipart képviselő egyesület, az Electronic Software Association (ESA), akik ezen a héten a Fehér Házban vehetnek részt egy megbeszélésen, ahol a videojátékok és a lövöldözések kapcsolata is szóba kerül majd.

“Videojátékokkal az egész világon játszanak, és számos hatóság, valamint tudományos tanulmány bizonyította már, hogy nincs összefüggés a játékok és az erőszak között. Mint minden amerikait, úgy minket is nyugtalanít a fegyveres erőszak gyakorisága az Egyesült Államokban. De nem a videojátékok a hibásak: ezeket mindenhol forgalmazzák és fogyasztják a világon, az Egyesült Államokban mégis nagyságrendekkel több a fegyveres erőszak, mint más országokban – áll az ESA közleményében.

A Fehér Ház sajtótitkára eredetileg azt jelentette be, hogy Trump elnök találkozni fog a videojáték-ipar képviselőivel, később azonban pontosították a híreket, így nem biztos, hogy az Egyesült Államok első embere is ott lesz a megbeszélésen.

Trump nemrég egyébként már megszólalt a játékok kapcsán: akkor azt mondta, hogy “egyre több embertől hallja azt, hogy a játékokban lévő erőszak átformálja a fiatalokat”. Most itt az ideje, hogy meggyőzzék őt ennek az ellenkezőjéről!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva