PUBG

“Még nem esport ready a játék” – Mondta a PUBG atyja a PGI megnyitóján


PlayerUnknown ismét nagyot alakított.

A PUBG Major kezdetét vette tegnap Berlinben, ennek alkalmából az újságírók természetesen megrohamozták Brendan Greene-t, a PUBG ötletgazdáját még a kezdésnél, aki azt állította a PUBG-ról, hogy “még nem esport ready”.

Ezek után természetesen folytatták a kérdezősködést, hogy akkor miért is van ez a 2 millió dolláros megmérettetés, amire Greene így felelt: “Ez egy olyan dolog, amit mindig is mondtam, még nem vagyunk esport ready-k és sosem állítottam azt, hogy azok lennénk.” majd folytatta a tornát illetően: “ez egy olyan kísérlet az egész formátumával együtt, amire kíváncsiak vagyunk, hogy működik-e és ezt vizsgáljuk éppen”.

“Senki más nem rendezett még esport döntőt battle royale játékból, szóval próbáljuk megmutatni a világnak, hogy erre a típusú esport összehozása lehetséges és bár nagy kihívás, de megéri dolgozni rajta. ” A PUBG Corp. bemutatott egy 5 éves esport tervet,  amire Greene azt felelte, hogy “ezen az éven kell azt elérnünk, hogy esport ready legyen a játék, ez az egész év erről kell hogy szóljon számunkra”

Később Greene kiegészítette ezt azzal, hogy ez alatt azt érti, hogy a PUBG már készen áll az esport fázisra, “mi tényleg csak stabilizálni szeretnénk a platformot. A játékot kompetitívre kell megalkotni, azaz meg kell szabadulni az összes zavaró bugtól, ami a játékmechanikát megzavarják és ez az amit a játékosok is akarnak, utána persze adhatunk új funkciókat és új lehetőségeket a játékba.”

Úgy tűnik az utóbbi időben nagyon őszinte oldalát mutatja PlayerUnknown, a legutóbbi interjújában sem volt ez másképp:

Forrás

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva