Counter Strike

Segítség a Pick’Em tippekhez, szerdán kezdődik az IEM Katowice Major csoportkör


A legendák is bekapcsolódnak végre, elérkezett a Major Top16-os csoportköre!

Ahogy az előző körben láthattuk, biztos tippet mondani szinte lehetetlen. Az első csoportkör alatt az egész világon nem született 9/9, vagyis senki nem adott le hibátlan Pick’Em tippet. Legutóbbi tippünkkel, melyet a papírformára alapoztunk, azért 8/9-ig végül csak eljutottunk. Mivel ugye a meglepetéseket továbbra is lehetetlen kiszámolni, ezúttal is a papírformát próbáljuk megjósolni és érvekkel alátámasztani.

FIGYELEM! A cikk teljesen szubjektív, szempontokon alapul, egyéni véleményt tükröz.

 

Biztos továbbjutók, 3:0 esélyesek

Astralis: Hiába vették ki a radar bugot a játékból, ettől még a dánok nem lesznek gyengébb csapat. A világranglistát rekord ideje vezetik, régóta együtt játszanak és címvédőként érkeztek a Majorra. Senkit ne tévesszen meg, hogy az idei első LAN-on kikaptak a döntőben, a felkészülés alatti versenyek eredményei jól tudjuk, hogy semmit sem számítanak. A csoportkör mezőnyében 2-3 csapat akad, akit megszorongathatják őket jelenleg, ha őket elkerülik a sorsolás alatt, kikövezett út vezet számukra a Legendák mezőnyébe.

Liquid: Sokan azt gondolták, hogy a TACO – Stewie csere megviseli majd a csapatot, ám egyelőre ennek semmi jele. A Bo1-ek alatt már csak skillből is képesek lesznek lehozni a meccseket. Bo3-ak alatt már megérezhetik majd TACO hiányát, és ne feledjük el, zews is távozott ami szintén komoly hiányosság lehet ezúttal. Fél éve a második és harmadik hely között ingáznak, az első fejtől pusztán mentális képességeik választják el őket. Fejben még nem elég erős ez a fiatal csapat, a döntőket rendre elbukják. De a csoportkörben általában tarolnak, tavaly is 3:0-t mentek a csoportkörben.

FaZe: Mióta karrigant felváltotta AdreN, mindenki sokkal optimistább lett a csapat jövőjével kapcsolatban. NiKo jól irányít, ráadásul megkapta a háta mögé egykori csapattársát, mentorát és barátját, ynk-t is. A közös felkészülés és a közös munka biztosan inspirálóan hatott mindkettejükre, amihez jó csapaton belüli hangulat is társul AdreN érkezése óta. Tűzerőben nem lesz hiány, és ne felejtsük el azt sem, hogy van egy csodafegyvere is a csapatnak. Olofmeister eddig MINDEN Major tornán bejutott a Legendák közé, jó eséllyel most is összehozzák.

Erős csapatok, nagy eséllyel továbbjutnak

MIBR: Újra összeállt a brazil ötös, és visszakapták a hátuk mögé a Luminosity-vel, SK-val és Liquiddel is csodát tevő edzőt, zews-t. Elméletben minden adott a sikerhez a közös múlt, közös nyelv, a bőkezű szervezet és a nyugodt felkészülési körülmények miatt. Végre a szerepek is a helyükre kerülnek a csapatnál, felps és TACO érkezésével ismét kialakulhat a régi kémia. Az egyetlen számukra kedvezőtlen faktor az idő, hiszen a cserék még csak pár hete mentek végbe.

Na’Vi: Alapesetben sima 3:0-ra tenné őket mindenki, de a Major előtti Zeus interjú sokakat aggasztani kezdett. Az irányító ugyanis bevallotta, vannak nézeteltérések a csapaton belül, de ő maga már nem akar senkit megnevelni, ezért engedi ezeket a vitákat. Kicsit lemondó hangulatban érkeznek a Majorra, kevés gyakorlással. Viszont a világ legjobb játékosa náluk játszik, így a továbbjutással nem lehet gond.

NRG: Az első Top24-ből érkező csapat, akinek komoly esélyei vannak a továbbjutásra. Az NRG eddig erődemonstrációt tart az egész Katowice 2019-es Major rendszer alatt. Az amerikai Minor zárt kvalijában nem buktak egy mapot se, 4/4 win. Az amerikai Minoron utána szintén nem buktak el egy mapot sem, 7/7 győzelem. Majd ezek után a Major Top24-es csoportkörben is összehozták ugyanezt, itt is 4/4 volt a mérleg. Nem kérdés a továbbjutás, csak az, hogy vajon ki veszi el a “szüzességüket” mapvesztés terén a mostani Major kiírás alatt?

Középcsapatok, bármikor bennük van a továbbjutás

ENCE: Túl kemény ellenfeleket nem kaptak az előző csoportkörben, a Renegades volt az egyetlen komoly ellenfél, tőlük viszont ki is kaptak sima 0:2-re. A fiatalok nagyon odatették magukat és jó játékot mutatott a csapat, egy szerencsés sorsolással itt is messzire juthatnak, akár egészen a Legendákig.

Renegades: Meggyőző csoportkörön vannak túl, és bár az előző körben mi tovább se juttattuk volna őket, beigazolták, hogy nagyot tévedtünk. Gratisfaction klasszis teljesítményt hozott, és irányítójuk elvesztése után is megmaradt a csapat saját stílusa, amit még hátrányban is képesek sikerre vinni.

BIG: Smooya elvesztése érzékeny pont lehet, így ugyanis tabseN-nek fixen AWP-znie kell majd. Az ő szerepét a frissen érkező XANTARES veheti át, aki eddig azonban nem igazán a playmaker és jolly joker szerepkörben mozgott a törököknél. A felkészülés alatt gob b biztosan mindent elkövetett az új posztok és pozik begyakorlására, a kérdés csak az, mennyire sikerült ez nekik ilyen rövid idő alatt.

NiP: Jó az öreg a háznál, f0rest embertelen teljesítmény után ismét Major Top16-ban a nindzsák. 2016 nyara után 2 éves átok szakadt meg tavaly Londonban, ott azonban a Top16-os csoportkör egyben a végállomást is jelentette. Idén a svédek minden bizonnyal szeretnének még eggyel magasabbra lépni, és küzdő szellemüket, valamint rutinos játékosaikat ismerve, a hosszabb Bo3-as meccseken bárkit meglephetnek a végén.

Csoda kellene a továbbjutásukhoz

HellRaisers: Ahogy a cím is mutatja a kategóriát, csoda kellene a továbbjutáshoz. Pont olyan csoda, mint fél évvel ezelőtt, amikor a HellRaisers ötöse bejutott a Legendák közé Londonban. A lineupban egy csere volt, bondik helyére HObbit érkezett. A mostani mezőny ereje és kiegyenlítettsége talán még a legutóbbi Majornál is keményebb.

Cloud9: Az első csoportkör túlélése után az itteni Bo3-ak már kemény feladat lesznek a nemrég összeállt EU + NA mixnek. Rengeteg a skill és a rutin a csapaton belül, de igazi irányító nincs, klasszikus AWP-s nincs, próbálják valahogy összehozni, de a továbbjutáshoz ez nem biztos, hogy elég lesz.

Vitality: ZywOo és NBK elképesztő formát hoztak az előző csoportkörben, ha át tudnák menteni azt a teljesítményt ide is, és a társak kicsit feljavulnának, simán lenne esélyük. De az a teljesítmény vélhetően nem jön ki minden héten a franciákból, ráadásul a világ legjobbjai ellen talán még nem elég felkészült irányító NBK, és nem elég rutinos ZywOo sem. Ide már a skill nem elég önmagában.

Biztos kiesők, 0:3 esélyesek

AVANGAR: Az előző csoportkörben nem igazán akadtak össze kemény csapattal, kicsit olyan utat jártak be, mint az ENCE. Nem volt olyan, aki ellen kijött volna, mit tud igazából a csapat. Megverték a FURIA, a TyLoo és a G2 csapatait, a Renegades-től viszont már simán kikaptak. Ez a teljesítmény ide már kevés lesz.

compLexity: Talán a leggyengébb csapat a mezőnyben. Két helyen is cseréltek a legutóbbi Major óta, visszatért a sokáig inaktív n0thing és érkezett Rickeh ötödiknek. Sokak szerint ha nem Legendaként érkeztek volna a Majorra, még a Minorból se jutottak volna ki.

G2: Sajnos ami igaz az igaz, a fiataloknak még fejlődnie kell ebben a csapatban. Ez már egy magasabb szint. mint az előző csoportkör, és azt is éppen hogy túlélték.

FONTOS! A cikk megírásának pillanatában még nem ismert a Major csoportkör első körös párosítása. Ha több csapat között gondolkodtok, és valamelyikük megkapja az első körben az Astralis-t, vagy a Liquidet, lehet oda érdemes kapásból behúzni egy vereséget fejben a papírforma szerint.

Személyes tipp:

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva