Megannyi újítás került ismét a felszínre.
Az adatbányászokat sem kell félteni, ha szórakozásról van szó. Április elsején rengeteg gyanútlan játékost sikerült átejteniük a palánkon, hiszen olyan újításokról számoltak be, mint az RPG, a Desert Eagle és az új motor. Sajnos ezek közül semmi sem volt igaz, ám pár újítás tényleg érkezik, most elárulták, hogy pontosan melyek is ezek.
BRDM harci jármű
A fájlok között ott lapul már az új BRDM kétéltű harckocsi, ami 95 km/h-ás maximális sebességre képes a szárazföldön és 10 km/h-ás sebességgel tud haladni a vízen. Teljes páncélzatot kapott, ami a könnyű-fegyverek és a repeszgránátok ellen teljes védelmet biztosít a valóságban. Kérdés persze, hogy a játékba milyen módon kerül majd be. Az egyik fejlesztő korábban elárulta, hogy még idén lecserélik a páncélozott UAZ-okat, könnyen lehet, hogy a BRDM váltja majd ezeket.
Mesterséges Intelligencia
A fájlok között feltűnt egy bizonyos offline gyakorlópálya, amelyen értelemszerűen mindenki egyedül gyakorolhat majd. Ezen kívül mesterséges intelligenciával ellátott zombikat is találtak nemrég, ami egy új zombi módot jelenthet. Ez egyébként nem új keletű funkció, hiszen a mobilos PUBG már jó ideje rendelkezik zombi móddal. Az is lehet, hogy ezek kombinációja, azaz az offline zombi mód is érkezik valamikor.
Új funkciók
DLSS támogatás
Az Nvidia az RTX-ekkel egy időben mutatta be az új Deep Learning Super Sample technológiáját, az első támogatott játékok között pedig ott szerepelt a PUBG is, ám a fejlesztők ezt még azóta sem hozták be a játékba. Nagyon úgy tűnik, hogy hamarosan végre már tényleg megérkezik.
Választható zene
Visszatérhet a PUBG régi zenéje, amit még az Early Acess idején hallhattunk. Érkezik egy új PGI album is, a 3 közül lehet majd válogatni mindenkinek kedve szerint.
Új skinek
A skinek pontos kinézetéről még nincsenek információink, viszont a streamerek ismét új egyedi fegyvereket és ruhákat kapnak. WackyJacky egy új VSS-t, ChocoTaco egy Beryl-t, új cipőket és egy ejtőernyőt, Just9n egy felsőt, kabátot és egy kendőt fog kapni. Amin leginkább meglepődtünk, hogy shroud is kap egy MK47 skint, annak ellenére, hogy alig játszik mostanában a PUBG-vel. Érkezik még 3 esport skin is, továbbá a fegyverdíszekről se feledkezzünk meg. Két új fegyverskint is találtak, ezek közül az egyik a csavarkulcs, a másik pedig a tűzoltó fejsze.
Újdonságban nem lesz hiány a jövőben, az már biztos. A kérdés egyedül csupán az, hogy mikor fogjuk ezeket a játékban viszont látni.
PlayerIGN videóját itt találjátok:
Ezt olvastad már?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!