Kellemetlen szituáció árnyékolta be a magyar játékos versenyét.
Három magyar Hearthstone játékosnak szurkolhattunk a hétvégi Summer Championship selejtezőn, ahol végül egyiküknek sem jött össze a bravúr, ám így is tisztesen helytálltak a srácok. Közülük zridex jutott a legmesszebb, aki a hatodik forduló után volt kénytelen feladni a küzdelmet, a Twitteren pedig elárulta, hogy nem csalódás számára az eredmény – egyik játékostársa azonban annál inkább.
Zridex egy hosszú posztban fejtette ki, hogy mi is történt pontosan a németek játékosa, DenimBlue7 ellen, akivel az ötödik fordulóban kerültek össze, amikor 3-1-es mérleggel álltak.
Lost round 5 to @DenimBlue7_hs . He took a scummy free regame after game crash from me being in 100% win spot. I’ll explain in detail later
— zridex (@zridex_hs) 2017. szeptember 2.
A magyar játékos Razakus Priesttel, ellenfele pedig Burn Mage-dzsel játszott, amikor kialakult egy olyan szituáció, ahol zridex már nem veszíthette el a meccset. DenimBlue7 már csak 2 HP-ban volt, rajta egy Ice Blockkal, a második Ice Block azonban már kiment, akárcsak Alexstrasza és Archmage Antonidas. Míg zridexnél a 12 HP mellé volt egy Holy Nova kézben, amivel meg tudja oldani az Ice Block popot is, ráadásul azt is tudta, hogy a pakli utolsó két lapja egy Priest of the Feast és egy Greater Healing Potion, vagyis bármelyiket húzza, 17 HP-ban lesz legalább, amivel nem tud mit kezdeni a Mage.
Már épp nyert volna (screenshotot is készített), amikor a játék egyszer csak összeomlott. Az ellenfél pedig újrajátszást kért (a szabályok lehetővé teszik ezt), zridex pedig hiába bizonyította volna screenshottal, hogy 100% eséllyel ő nyert volna, kiderült, hogy a gépen, amin játszott, hibás volt ez a funkció, így nem mentette el a képet sehova. Tuti győzelem helyett végül újrajátszás következett, zridex pedig el is bukta a kört 3:1-re.
A magyar játékos leírja, hogy nem az eredmény miatt zaklatta fel az eset, hiszen szerinte akkor is kikapott volna, ha lehozza az első meccset. Úgy érzi azonban, hogy az ellenfél “szuper-sportszerűtlen” volt, hiszen hiába kérhetnek a felek újrajátszást disconnect esetén, szerinte az adott helyzetben egyáltalán nem volt korrekt ez a viselkedés.
Zridex végül 3-3-as mérleggel, a hatodik kör után búcsúzott a versenytől, ami szerinte nagyon jó tapasztalat volt, annak ellenére is, hogy szerinte nem volt igazán optimális a lineupja. Azt ígéri azonban, hogy legközelebb elkap mindenkit – kívánjuk, hogy úgy legyen, a fentihez hasonló kellemetlenségek nélkül!
[Friss] Zridex a Facebookon magyarul is megosztotta velünk a teljes sztorit:
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!