A cikksorozat lezárásában a Shaman, Warlock és Warrior class-ok kerülnek terítékre.
Záró felvonásához érkezett legutóbbi Hearthstone cikksorozatunk, melyben olyan paklikat mutatunk be, amik minion lapok nélkül próbálnak meg nyerni. Nem egyszerű feladat, szó se róla, de a lényeg pont a kihívás és a mókafaktor!
Az első részben egy-egy Druid, Hunter és Mage pakliról olvashattatok.
A második részben a Paladin, Priest és Rogue class-ok következtek.
Most pedig elérkeztünk az utolsó részhez, ahol a maradék három class-ból, vagyis a Shamanból, a Warlockból és a Warriorból próbálunk kihozni valamit lények nélkül. Ez is kemény dió lesz – lássuk a paklikat!
Shaman
A Shaman pakli az egyetlen, ahova egész egyszerűen nem fért be a Hero kártya. Hiába erős ugyanis a Thrall, Deathseer, ha nincsenek lényeink az asztalon, nem sokra fogunk menni vele. Oké, a Hero Powerrel tudjuk termelni a totemeket, no meg a Jade lapokból is kipottyan néhány kisebb zöld emberke, de ezekre aligha lehet alapozni – pláne úgy, hogy ha kiürül az asztalunk, akkor onnantól az új Hero Power is teljesen haszontalan.
Priest ellen komoly nehézségekbe ütközhet a deck, hiszen kevés lapunk tud lényt termelni, így többé-kevésbé limitált a kiosztható damage: leginkább a sebző spellek és a fegyverek jelentik a win conditiont. A már említett Jade lapok mellett a Finders Keepers, a Feral Spirit és a Hammer of Twilight tud némi boardot alkotni számunkra, de az esetek többségében inkább üres lesz az asztal a rengeteg takarításnak köszönhetően. Nem is baj, így legalább van idő arra, hogy szép lassan leüssük és szétlőjük az ellenfelet.
Kód: AAECAaoIAA/uAeAC+QP1BP4F4AbAB/6qAqC2Aue7Aoe8AtG8Ava9AsfBArHEAgA=
Warlock
Egy igazi mém decket sikerült összerakni a Warlock lapokból, hiába van itt ugyanis a világ nagyjából összes leszedése, a nyerés igen problémás – a Bane of Doom + Bloodreaver Gul’dan felhozatal enyhén szólva is karcsú. Még szerencse hogy itt van nekünk “A tervnek” a jó öreg Renounce Darkness!
Nincs más dolgotok tehát, mint folyamatosan takarítani az ellenfél próbálkozásait, közben pedig használni a Life Tapet, hogy minél nagyobb lapelőnyben legyünk, amikor elcsattan a Renounce. Onnantól egy kis szerencsével már bármi lehet – a szó legszorosabb értelmében!
Kód: AAECAf0GAvKuApfTAg4X2waSB7YHzgfECMwIvawCxbwC/b8Cj8cCkscC58sCos0CAA==
Warrior
Amíg a Warlock önerőből nem igazán tud nyerni, addig a Warrior nem is nagyon akar. Próbálkozhatnánk ugyanis, leginkább a fegyverekkel, de szerencsésebb talán, ha egy, a class-hoz egészen közel álló win conditiont hívunk segítségül: a Fatigue-et.
Egyetlen feladatunk van tehát ezzel a deckkel: megoldást találni az ellenfél minden egyes próbálkozására, addig, amíg ki nem fogy. Mi szerencsére nem fogunk a Dead Man’s Hand miatt, két darabbal már végteleníteni tudjuk a kezünket, így a cél szó szerint a túlélés – az ellenfelet pedig majd elviszi a halálos visszaszámlálás. Jade Druid ellen javasolt az elsőkörös “jobb alsó sarok” play-jel indítani!
Kód: AAECAQcCqgaf0wIOS5EDogT8BJEG/weyCMO2Aoe/AsbDAszNAo7OAvbPAvHTAgA=
Reméljük, hogy szórakoztatónak találtátok a cikksorozatot, és legalább elméleti szinten ti is foglalkoztatok egy kicsit ezzel a nem mindennapi kihívással. Ha pedig egy kis mókázásra vágytok, akkor nyugodtan dobjátok össze valamelyik paklit – vagy akár a saját verzióitokat -, minden egyes kiszenvedett győzelem garantáltan édes lesz!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!