PUBG

Lassan tényként kezelhetjük, PS4-re is jön a PUBG. De tény, hogy nem a közeljövőben


Az Xbox-os megjelenés után a Playstation fanok is PUBG-t követelnek, de a Sony nem sieti el a dolgot.

A PUBG konzolos verziója az Xbox-on debütált, a siker azonban nem volt teljes. Kicsit talán el is siették, a játék ugyanis nem úgy fut a konzol ahogy kellene. Nagyon nem:

Nézni is rossz: rengeteg hiba van a PUBG frissen kiadott Xbox-os változatában – gamer.hu

Már így pár nappal a megjelenés után is látni lehet, hogy az Xbox-os PUBG sem hibamentes. Rengeteg nehézséggel kell megküzdenünk a konzolon! A PUBG a szórakoztató játékélmény mellett a hibáiról is híres, hiszen mégis csak early access! Nem véletlen tehát, hogy sokan az Xbox-os megjelenésnél is számítottak a bakikra, ami mostanra sajnos be is igazolódott!

A fejlesztők, elmondásuk szerint azért döntöttek az Xbox mellett mint exkluzív konzol megjelenés, mert a Microsoft Game Preview programja megfelelő lehetőséget biztosít a még fejlesztés alatt álló játékok kiadására.

Az eddigi tapasztalatok alapján jogos a Preview, még bőven van is hova fejleszteni a PUBG-t!

De a konzolos világ nem csak Xbox-ból áll ugye, és végre a konkurencia is megszólalt az ügyben. És nem meglepő módon a Sony teljesen máshogy vélekedik a dolgokról. Habár mindenképp szeretnék, hogy a Battlegrounds az ő konzoljukon is megjelenjen, előtte szeretnének biztosak lenni, hogy egy minőségi és kész játékkal van dolguk. Főleg azért, hogy elkerüljék azt a rengeteg problémát és felháborodást ami az Xbox-os megjelenést övezte:

“A végső cél az, hogy minden platformon elérhető legyen, de egyelőre marad Xbox exclusive a játék. Steamen és Xbox-on elfogadott egy Early Access játék, nincs akkora minőségi elvárás. A PS viszont például nagyon szigorú ezen a téren, szóval ez csak a végleges változat után lesz terítéken.” – árulta el CH Kim, a PUBG Corp. CEO-ja.

Stratégiailag jó terv, csak az a kérdés mennyit kell majd várni így a megjelenésre.

Habár a játék 1.0-ás verziójának kiadásával közelebb kerültünk a PS4 megjelenéshez, az Xbox One-on tapasztalt teljesítményeket nézve még nagyon messze vagyunk a PS megjelenéstől. Hiszen a Sony vezetősége megkíván minden játéktól egy bizonyos játékélményt, ami meg szeretne jelenni a konzoljukon. A PUBG egyelőre még nem ért oda.

A jó hír tehát, hogy a jövőben a Playstation tulajdonosoknak is jut majd a PUBG-ból! A rossz viszont az, hogy ez még nagyon nem ma lesz…

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva