Az év első nagy, internacionális kupája már egy hónap múlva kezdetét veszi!
Ahogy az lenni szokott, a jelesebb események tiszteletére a kliensünk is tematikus köntösbe bújik. Ez az idei MSI esetén sem lesz másképp, a Riot már el is készítette a rendezvény ideje alatt megtekinthető bejelentkező videót, s a PBE-n már aktívvá is tették.
A legújabb bejelentkező videó a legfrissebb PBE frissítéssel érkezett, ami egy pár egyensúly-változtatás mellett, masszív MSI-al kapcsolatos új tartalommal bővítette a játékot. A 2018-as Mid-Season Invitational videója mondhatni meglehetősen minimalista lett, nem villódzik össze-vissza a képernyő, a maga nyugodt tempójában mutatja be a résztvevő régiókat. A zene viszont tökéletes lett hozzá!
A régió döntők már nagyban dübörögnek, van olyan terület, mint például Amerika, vagy Európa, ahol már új bajnokot koronáztak, ám még olyan bajnokságok is vannak, ahol ezen a héten derül ki, hogy ki emelheti magasba a tavaszi szezonért járó kupát és képviseltetheti magát a Mid-Season Invitational-ön. Éppen ezért a PBE frissítés is több eshetőséget is figyelembe vett, több új ikon és hozzájuk tartozó emote is felkerült a teszt szerverre, azoknak a csapatoknak a logóival, akik a döntőkben szerepeltek, szerepelnek. Ezek közül már biztos, hogy a 100 Thieves és a G2 Esports ikonja, valamint emote-ja, nem fog bekerülni az éles szerverre az MSI alatt…
Az emote-ok:
Ikonból még csak egyet lehetett megtalálni a PBE-n, azt pedig nem mással, mint a legújabb NA LCS bajnokkal, a Team Liquid logójával mutatták be!
Ahogy az mostanában lenni szokott és véleményünk szerint fantasztikus húzás, a Baron is felveszi a nagyobb rendezvények hangulatát, s teljesen új bőrbe bújik egy ideig. A 2018-as MSI alatt is egy tematikus Baron Nashor fogja várni a buffra vágyókat, természetesen a megszokott helyen.
A Riot Games már azt is bejelentette korábban, hogy az idei MSI-nak Európa fog otthont adni, egészen pontosan Németországban és Franciaországban fogják megrendezni a fordulókat.
A kisebb, mondhatni Wildcard régiók egy Play-In szakaszon kell, hogy átverekedjék magukat a fő rendezvényre, éppen úgy, mint ahogy tavaly a világbajnokság esetében is történt. Majd megrendezésre kerül egy sztenderd csoportkör, amit a már jól megszokott kieséses szakasz fog követni. A Play-In és a csoportkörök Berlinben találtak otthonra, míg a kieséses szakaszt Párizsban fogják megrendezni.
A berlini fordulók a következő napokon kerülnek megrendezésre: május 3-6, május 8-9, május 11-15. Majd május 18 és 20 között Párizsban fognak összecsapni a bennmaradt csapatok.
Akik óriási lázba kerültek a régió döntők miatt ne csüggedjenek, hamarosan újból visszatérnek a nagy kedvencek, egy mini-világbajnokság keretei között, egy hónapon belül startol az MSI!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!