Hearthstone

Top 3-ból a süllyesztőbe: ekkorát nem bukott még Legendary lap! De van visszaút?


Mindenki többet várt a Countess Ashmore-tól.

Néhány napon belül várhatóan már minden az új kiegészítőről fog szólni a Hearthstone-ban, hiszen közel az új csomag bejelentése. Így éppen itt az ideje, hogy kicsit visszatekintsünk az elmúlt pár hónapra, összegezve mindazt, amit a The Witchwood adott számunkra. És ha The Witchwood, akkor semmiképp sem mehetünk el az egyik leginkább körülrajongott Legendary, a Countess Ashmore mellett, melyet előzetesen szinte mindenki a legjobb lapok közé várt – hogy aztán végül hatalmasat bukjon.

Ha visszapörgetjük az időt a kiegészítő megjelenése elé, akkor azt mondhatjuk, hogy ettől a laptól várták a legtöbbet a játékosok a Neutral Legendary kártyák közül. Sőt: a Vicious Syndicate felmérésén harmadik lett a komplett kiegészítőből, 4.3-as átlaggal, míg a Hearthstone Top Decks látogatói a második legjobb lapnak értékelték 4.7-es pontszámmal – csak a Lord Godfrey, illetve az egyik listán a Shudderwock végzett nála előrébb.

Ehhez képest most ott tartunk, hogy a Countess Ashmore a negyedik legkevesebbet játszott Legendary a kiegészítőből a HSReplay.net adatai alapján.

Bizony, alig pár narancs ritkaságú kártyát előz csak meg az amúgy sem igazán veretes The Witchwoodból – íme az adatok, hogy a paklik hány százalékában szerepelt a lap az elmúlt egy hétben:

  • 23. Duskfallen Aviana – 0.01%
  • 22. Splintergraft – 0.07%
  • 21. Blackhowl Gunspire – 0.09%
  • 20. Countess Ashmore – 0.2%

Vagyis minden ötszázadik pakliba fért csak be a kártya, ami elég nagy csalódás egy eredetileg Top 3-asnak gondolt laptól.

De mi történt?

A The Curator “utódjaként” szinte mindenki biztosra vette, hogy az Ashmore jó lesz, hiszen nagyon hasonló a két lap működése – márpedig a Karazhanban megjelent Legendary igen szép karriert futott be. Hamar rájöttek azonban a játékosok, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet…

 

Míg a The Curator képessége altípusok alapján lett megszűrve, addig az Ashmore kulcsszavakat néz, ez pedig a gyakorlatban egy sokkal nagyobb korlát: amíg a Beast, a Dragon és a Murloc kis túlzással csak egy cimke a lapon, addig a Rush, a Lifesteal és a Deathrattle már valamelyest a kártya képességét és univerzalitását is “szűkíti”. Fordítva nézve még érthetőbb a helyzet: sokkal könnyebb univerzális (vagyis bárhova jó) Beastet, Dragont vagy Murloc-ot találni, hiszen ezeken bármilyen képesség lehet, míg az Ashmore féle hármas esetében jóval kevesebb a fennmaradó hely a szövegdobozban a kötelező kulcsszavak mellett.

Éppen ez történt a gyakorlatban is: Rush, Lifesteal és Deathrattle vonalon is vannak használható lapok, igazán erős ÉS univerzális kártyák viszont csak az egyikből, a Deathrattle-ből. Márpedig ha nem tudunk viszonylag megbízhatóan 2-3 lapot húzni vele, akkor máris kevésbé csábító a 7 manáért kapott 6/6-os test. A helyzet tehát egyszerű: amíg nem jönnek igazán jó és könnyen pakliba illeszthető Rush és Lifesteal lapok, addig a Countess Ashmore is pihenni fog. A lapban rejlő potenciál ugyanakkor nem tűnt sehova:

nem a játékosok nézték be ennyire durván a kártyát, hanem egyszerűen nincsenek még olyan lapok, amikkel kellően jól együtt tudna működni.

Éppen ezért bármennyire is használhatatlan jelenleg a grófnő, megfeledkezni semmiképp sem lehet róla, ha ugyanis megerősödik a Rush és a Lifesteal különítmény, akkor a Countess Ashmore is egyik pillanatról a másikra egy hasznos és népszerű lappá fog válni, efelől ne legyenek kétségek!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva