A Fortnite őrület már az üzletekben is tombol.
Korábban írtunk róla, hogy a magyar Fortnite játékosok feltalálták magukat és egyre többen szerezték meg az exkluzív Galaxy skint anélkül, hogy megvásárolták volna hozzá a Note 9 vagy a Tab S4 készülékek valamelyikét. Úgy tűnik, hogy annyian jöttek rá a trükkre, hogy a Samsung is lépett az ügyben és a Media Marktba már az alábbi figyelmeztetéssel találhatták szembe magukat az érdeklődők.
A táblán a következő áll:
“A kiállított Samsung Galaxy Note 9 telefonon a Fortnite Galaxy skin megszerzése NEM lehetséges!”
Ez két okból is lehet, egyrészt egyes források szerint sikerült megoldani azt a korlátozást, mi szerint 1 telefonon csak egyszer lehet aktiválni az ajándék skint. A másik pedig, hogy végre sikerült a boltoknak retail/store módba állítani a telefonokat (ahogy amúgy szokás), így pedig nem engedélyezett a külső programok telepítése.
Most akkor tiltani fogják a fiókokat?
Bár több hasonló pletykával találkozhattatok, de az igazság az, hogy a fiókok bannolásáról sehol sem esett még szó, sem a Samsung, sem pedig az Epic részéről. Mivel nem tiltja semmi a skinek hasonló módon való megszerzését, így elég kevés a valószínűsége annak, hogy emiatt banhullámba kezdene az Epic. A legrosszabb esetben elveszik a “jogtalanul” megszerzett skineket.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!